Egyelőre nem tudok időpontot adni oldásra – de mesélek…

Kedvesek! Egyelőre nem tudok megnyitni új időpontokat blokkoldásra- amint teljesen jól leszek, jelentkezem. Tudom, hogy nem könnyű várni, de meglesz a gyümölcse a nagy lépésnek, mint mindig, és még hatékonyabban tudom majd segíteni az úton, aki szeretné…♡☆♡

Aki szívesen olvasná, mik zajlanak mostanság nálam: egy egészen nagy átalakulásban vagyok, amire ráadásul igen kevés mintázat van a térben, úgyhogy még nem teljeskörűen látom át… de vezet a Lelkem és az isteni tanítók, mindig láthatok annyit, ami épp számomra emelő… összeáll a kép fokozatosan…

(Ez a kép nyáron készült, az jutott most róla eszembe a jelen állapotomban, hogy „arany, új horizontok felé hajózok” – ezért választottam)

Tovább olvasom

Élősködő, betolakodó energiák és tisztításuk – új videó

Egy nyári videómat most tettem nyilvánossá- picit nyomottkás- fáradtkás voltam, amikor készítettem, és aztán nem is volt kapacitásom megcsinálni hozzá a kiírásokat, hírlevelet, posztokat… úgy maradt meg bennem, hogy ez nem lett annyira pöpec, majd… de most meghallgattam újra, és úgy éreztem, azért bőven vannak benne hasznos dolgok, úgyhogy kiteszem, nem várom, mikor tudnám újra, lendületesebben megcsinálni. Szerintem tudsz belőle hasznosítani majd dolgokat, mert ebben a témában is kering mindenféle, ami félevisz a lényegtől…: az élősködő, betolakodó energiákról, térvédelemről szól, önmagunk és terünk tisztításáról… És ez egyszerűbb, mint gondolnád! 🙂 Hallgasd meg, ha van időd, 45 perc kb., és használd egészséggel!

Tovább olvasom

Ideje alkalmazni a tudásunkat – új videó

A valódi újjászületés, a valódi (ön)megváltás, az átlényegülés ideje van – és az idei év nagyon sürgeti a(z át)változásunkat. Ideje tényleg beleállnunk, ideje tényleg változnunk, változtatnunk az életünkön, itt, földi síkon is, hogy jobban meg tudjon indulni az energiánk, magasabb energiaszintre lépjünk, és így valódi teremtő erőnk nyíljon- de az ehhez kellő lépéseket más nem fogja megtenni helyettünk…! ☆♡☆

Tovább olvasom

Elváltunk

Elváltunk tegnap földi síkon is, barátsággal, szeretetben… Olyan jó érzés, hogy ez békés, nyugalmas, egyszerű is lehet… Előtte való nap még István megszerelt valamit az autómon, hogy átmenjen a műszakin, másnap a válás után pedig koccintottunk egyet a közös éveinkre, a rengeteg hatalmas lépésre, amit együtt és/ vagy a másik által tettünk meg egyénileg… és persze, az új kezdetre, mindkettőnk további útjára… =) ♡☆♡

Tovább olvasom

A valódi újévre

☆ Boldog Újévet ♡ A napéjegyenlőséggel itt a tavasz, tehát a megújulás, újjászületés… az igazán Új energiák… az új szintünk, az új énünk! ☆

Az egónkat erősen csiszoló, a bizalmukat intenziven nyitogató 2025-ös év mesteri energiái, amikről a január eleji videóban beszéltem, most indulnak be igazán, úgyhogy elő a szörfdeszkákkal, lovagoljuk meg a hullámokat magabiztosan, új élményekre nyitottan☆

Tovább olvasom

Nőnapi ajándék

Ezekkel a kanári-szigeteki virágokkal kívánok boldog nőnapot a nőknek, de főleg a szuper csodás, női jellegű, könnyed teremtés, és a Forrás energia, vagyis a végtelenül áramló és gyarapodó Én megtapasztalását mindenkinek ♡☆♡

Tovább olvasom