Búcsú Apukámtól

Apukámat tudatosan kísértem végig az utolsó egy évén. Értettem, miben van, miert van abban, és miért nem tud máshogy történni… és amikor a lelke kérte, segítettem neki, egy-egy blokkot oldottam, amennyire lehetett, hogy könnyebb legyen neki a kilépés. ☆♡☆

Nem volt könnyű feladat, hogy elfogadjam, hogy ez most, ami neki a következő lépés, hogy már nem képes, és tudattalanul nem is akar megújulni ebben a testben már… és hogy hiába a lánya vagyok földi értelemben, mivel a tudatom már nyitottabb, tudatilag érettebb vagyok, segítőnek kért fel a lelke, így teljesen éntelenül, az emberi szempontrendszereken felülkerekedve kell tudnom támogatni az útján. Ehhez nyilván az kellett, hogy a karmát, ami vele összekötött, kidolgozzam- ez megtörtént már pár évvel korábban, így már “csak” a társadalmi/ kollektív berögződéseken kellett felülemelkednem, hogy elfogultság, elvárások, ragaszkodások nélkül, de természetesen együttérzéssel és szeretettel tudjam kísérni.☆♡

Nehéz, de gyönyörű és megtisztelő feladat volt, olyan beavatás az emberi út, az élet és a halál, a Teremtés tökéletes bölcsességbe, illetve az emberi működésből kilépéshez, amiért nagyon hálás vagyok Neki a földi kapcsolatunkban kapott sok-sok gondoskodás, vidám nevetés és szeretet mellett… ☆♡

Amikor elhagyta a testét, épp felébredtem, Anyukám pedig pont küldte is az üzenetet… ahogy megnyugodtam, ráhangolódtam, és láttam, mennyire boldog, mennyire megkönnyebbült, hogy le tudta tenni végre a földi terheket.

♡ Drága Apu, gyönyörű élmény volt Veled találkozni az Univerzum ösvényein… járd az utad a legjobb belátásod szerint… találkozunk majd még a Szabadságban, Teljességben, és folytatjuk majd a nevetést, éneklést, táncolást… csak még istenibben… ☆♡☆♡

—-

♡ Édesapámtól, Bartis Antaltól 2024. március 12-én, kedden búcsúzunk a Pécsi Központi Temetőben: 11h30-tól gyászmise a temető kápolnájában, 12h-tól temetés, 14h-tól tor és megemlékezés a Ktchn Pécs gasztrotérben (Indóház tér 2.). Szeretettel várja családunk azokat, akik szerették, becsülték. ♡

Namaste ♡

Bori

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .