Hatodik mantránk és a Harmadik szem

A 40 napos felkészülésünk végéhez közeledünk, most már az utolsó előtti, a Homlokcsakránál tartunk. (A korábbi leírásokat és mantrákat megtalálod a “csakra” vagy “mantra” címkére rákeresve- és természetesen bármikor, nem csak adventban és nem csak 6 napig lehet végezni ezeket a gyakorlatokat, bármikor hasznosak…)
Szóval hamarosan itt van a harmadik Advent, aztán egy bő hét, és a Napforduló… szépen haladunk a tisztítással, hangolódással, hogy a Fény születésénél minél jobban meg tudjuk nyitni magunkat, és befogadni a növekvő fényt, tudatosságot.

yantra

A Harmadik szem, avagy Homlokcsakra terét kezdjük el ma tisztítani a mai mantránkkal, ami nekem az egyik kedvencem, nagyon nagy élményeket hozott, és sokat erősített – remélem, Nektek is felszabadító lesz!

Lássuk mit tudhatunk erről az erőközpontról!

Agyalapi mirigy – Wikipédia
  • Elhelyezkedése: elöl a szemöldök között, a homlok közepén, hátul pedig az öreglyuknál- ebben a tengelyben járja át ez a tudati áramlás a fizikai és energetikai testünket előre és hátra.
  • A mirigy, ami hozzátartozik, az agyalapi mirigy (hipofízis) – ami a hormonrendszerünket irányítja, finomhangolja, aszerint, milyen jelzéseket kap a testünkből – de itt pontosítsunk, mert mostanra tudjuk, hogy az okok mindig a tudatban gyökereznek, tehát: az energetikai síkról, a tudatunkból kapja a jeleket…
Az agyalapi mirigy helytelen működése a... - Yin-Yang Egészségügyi és  Oktatási Központ Dr.Wang Yu Cai | Facebook
  • Testi szinten a hormonrendszer és az idegrendszer kapcsolódik ide, a 6. csakrához, tehát nagyon finom rendszerek: közvetlenül a tudat rezgése alapján működik a hormonrendszer és az agy, idegrendszer is, és így testi szinten (is) minden
  • A kapcsolódó testi problémák lehetnek pl.: látás/ szem torzulása, fej, agy, idegrendszer (fejfájás, migrén, pszichés problémák, depresszió…), hormonháztartás
  • A szanszkrit elnevezés ajñā (adzsnya), ami azt jelenti, irányítani, észlelni, hivatkoznak erre a központra bölcsesség szemeként, három folyó találkozásaként, gurucsakraként, Síva szemeként is
All Seeing Eye Images | Free Vectors, Stock Photos & PSD
  • Ezekből is világos, hogy a látás elvont síkon is értelmezendő: tehát egyrészt a vizualizációs képesség, fantázia, absztrakciós képesség, másrészt a tisztánlátás, valóságlátás is ide tartozik: hogy mennyire tudjuk átlátni az életünket, irányvonalakat, mennyire látjuk meg, hogy mi az életfeladatunk. A tisztánlátás azt jelenti, hogy látom a valóságot látom az okokat – azaz okos vagyok- olyan dolgok nyílnak meg előttem, amelyek fizikai síkon láthatatlanok, mivel minden fizikai dolog az elvontban eredezik.
    ➼ Mennyire tudod elhinni, hogy a láthatatlan világon túl is létezik valami? Mennyire tudod elhinni, hogy ott eredezik minden ok, vagy ahhoz, hogy megnyugodj, a fizikai síkon szükséges találnod magyarázatot? ➼ Mennyire megy könnyen a vezetett meditáció, az hogy vizualizálj valamit, akár, ha csak mondjuk lakberendezésben tervezel valamit? ➼ Észrevetted magadban, mi az, ami Neked könnyebben megy, jobban átlátsz, mint a legtöbb ember?
  • A bölcsesség szeme és a guruszem (guru = bölcs) azt jelenti, hogy hiába látom sok dolognál az okokat, tudom azt is, hogy nem láthatok rá mindenre, hisz egy végtelenül hatalmas, folyamatosan növekedő, fejlődő, változó rendszer részecskéje vagyok, és nem is szükséges rálátnom olyanra, amivel nincs dolgom. Tehát a bölcsesség: alázat is egyben.
  • De azt is fontos tudnunk, hogy ahhoz mindenképp és mindig kapunk hozzáférést, ami nekünk szükséges, azaz mindenképp megérkezik hozzánk az információ vagy bármi valamilyen módon, amire szükségünk van az adott szituáció megoldásához, továbblépésünkhöz, fejlődésünkhöz. Ez Törvény. Nincs kivétel. Ebben bízhatsz, és ha csüggednél, gondolj rá, hogy biztosan ott a megoldás, csak még nem nyitottad meg magad eléggé, még nem vetted fel a “tanuló vagyok ebben az életben”-attitűdöt, tehát még azért nem tudtad megoldani a problémádat – legyen az még csak hangulati szinten, vagy már kőkeményen fizikai síkon – mert régi gondolatköreidhez, szokásaidhoz egyelőre olyannyira ragaszkodsz, hogy azok blokkolják a meglátást, a ráébredést: akarj újat tanulni, legyél nyitott, kíváncsi, mint egy gyermek (erre mondta Jézus, hogy „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyermek, nem megy be oda.” – mert csak akkor tudsz megvilágosodni, más szóval a mennyországba lépni, ha így, nyitottan, változásra és változtatásra készen állsz az élethez).
  • Ide kapcsolódik az intuíció, az úgynevezett hatodik érzék (“női érzék”): intuitív mindenki, azaz mindenkibe beáramlik az infó energiaszálak képében, de csak, aki gyakorolja rendszeres elcsendesedéssel, jelenléttel a belső hang meghallását vagy belső látás kinyitását, az fogja tudni letisztítani, megkülönböztetni az intuíciót a gondolatoktól (vágyaktól, félelmektől)… és így fog kifejlődni a valóságlátás, tisztánlátás.
    ➼ Szoktad figyelni, milyen érzéseket vált ki belőled, amikor megérzel valamit, és milyet, amikor csupán gondolsz valamit a vágyaid vagy félelmeid mentén? ➼ Szoktál megérezni nagy eseményeket, esetleg megálmodni? Ha intenzív az intuitív képességed, a gyakorlati élet, pl. pénzkereset, ügyintézés, szervezés mennyire megy könnyedén (Gyökércsakra), át tudod forgatni a fizikai síkra sikerrel a képességed?
  • A telepátia is ide tartozik: ha a finomérzékelésünk kifejlődik, akkor, ha más emberrel összeköttetésbe lépünk (szimplán koncentrációval), akkor dekódolni tudjuk a gondolatait, szándékait… kommunikálni tudunk vele bármilyen távból (ajánlom a témában az érdekes és szórakoztató Kecskebűvölők c. filmet.:)
    Ezek energetikai csomagok, komplex információ az adott szituról vagy az egyén hozzáállásáról: azaz érzékelek valamit, és azt ha szóval kellene elmondani akkor több mondatot vagy akár fejezetet teleírnék… többdimenziós információcsomag… mintha egy kép illatos is lenne, meg hangos, és látnád benne a múltját és a belőle adódó lehetőségeket…stb. A telepátia azért tud működni, mert mindannyian egy hatalmas tudati háló részei vagyunk (ld. pl. a kísérletet, amit leírtam az erőszakmentes étkezésről szóló posztomban), és ha koncentrálunk, bármivel és bárkivel össze tudunk kapcsolódni (- természetesen a jóváhagyását kérve, mert nem illik más energiarendszerében kéretlenül turkálni, mert a szabad akarat törvényét akkor megsértjük, és az akkor már feketemágia-jellegű…). A finomérzékelésre, tisztánlátás kifejlesztésére mindenkinek van lehetősége, tanulható, csiszolható, ahogy bármi más is, pl. a színárnyalatok közötti különbségeket is egyre jobban látjuk, ha sokat festünk… az energiával is ugyanígy van, minél többet hangolódsz, meditálsz, annál finomabban meg tudod mondani, mi milyen jellegű energia, és aztán dekódolni is tudod, információt is tudsz belőle kifejteni…
    ➼ Volt már olyan élményed Hozzád közelállóval, hogy ugyanarra gondoltatok, ugyanazt mondtátok ki, vagy érezted, mit szeretne, pedig nem mondta/ érezted, mi van vele; felhívtad, és mondta, hogy ő is épp rád gondolt…?
  • Tehát egy nagy egység részei vagyunk: ezek a felső csakrák akkor tudnak maradéktalanul működni, ha az egót elengedjük (ez már a negyedik, szívcsakra beindulásához is kellett), és az egységet éljük. Az energiarendszerünkben ez úgy képződik le, hogy az innentől lejjebbi csakráknál a fő (szusumna) és a két nagy mellék-energiacsatorna, az ida (női jellegű energiák szállítója) és a pingala (férfi jellegű energiák szállítója) mind keresztezte egymást – itt a homloknál (vagy egyes írások szerint az orrcimpáknál) eggyé válnak a fő csatornák- ahogy ezen a képen is gyönyörűen ábrázolják, és erre utal az erőközpont “a három folyó találkozása” elnevezés is.

Szóval a csatornák egyesülése is mutatja, hogy itt már az egységben élünk, létezünk… teljes mértékig eggyé válunk az isteni önvalónkkal nagyon magas szintű a tudatosságunk és tudatos teremtőként működünk.

Fénytörés: vöröstől az ibolyakékig – ahogy az emberi testben a csakrák is…
  • Ide igazából elemet már nem tudunk kapcsolni, mert annyira szubtilis szint (a torokcsakránál az éter, a mindent magába foglaló tér volt az “elem”). Ha mégis nagyon szeretnénk hozzá társítani valamit a fizikai szintről, akkor a fényt mondhatjuk…
  • Ezt a területet pl. úgy hozhatjuk harmóniába hogyha hangolódunk a mudrát tartva (ld. lent), az ibolyakék színre, vagy az ametiszt ásványra, vagy a fenti yantrára… és/vagy levendula illóolajat szaglászunk tudatosan odafigyelve rá… ászanázunk (pl. a fejenállás vagy egyéb fordított helyzetek segítik, (hamarosan lesz kifejezetten Homlokcsakrás jógavideóm, de addig a Növőholdasat végezd erre a területre); ha rendszeresen meditálunk, mantrázunk (magmantrája az Om (avagy aum, aminek a kiejtése: om; jele: ॐ), imádkozunk: tehát elcsendesedünk és kapcsolatba lépünk a felső tudati szintjeinkkel, az Önvalónkkal – és akkor így meg tudjuk érezni ezt az anyagi síkon már bőven túl levő szférát… itt, ebben a tágabb tudatállapotban megtapasztaljuk a határtalanságot, a végtelen, tápláló energiát: a bőséget, a hiány hiányát, a minden van állapotát.
Pin by maria duijf on Chakras | Spirituality energy, Chakra meditation,  Chakra

Rendszeresen meditálva, ezt a VAN állapotot gyakran megélve egyre jobban át tudjuk kalibrálni magunkat, és meg tudjuk engedni, hogy az életünk is ebben a tudatállapotban/ hozzáállásban zajlódjék: azaz hogy működjék a gondviselés, beáramoljon a bőség minden szinten.
… Az aggodalmak, kételyek kikopnak az életünkből, és a béke, nyugalom, bőség, alázat, szeretet állapotában élünk, létezünk: megvilágosodunk.

Ez a VAN állapot ez tényleg van, örökké és határtalanul. Csak egyelőre nem hisszük el, még működnek olyan blokkjaink, amelyek által még kiszakítjuk magunkat az Édenből: kirekesztjük magunkat a bőségből, nyugalomból, szeretetből, békéből… egyelőre az elme rabságában, kontroll- és sablongyártási mániában vagyunk, megfelelési kényszerünkben elemzünk, okoskodunk, törekszünk… pedig ez a VAN itt van… csak bele kellene engedni magunkat, csak meg kellene mernünk nyitni a védsáncokat… De amúgy nem baj, ám, ne ostorozzuk magunkat, jól van ez, mert ez az út… majd megérünk rá, és Önmagunk megismerésével, az Élet, az Energia, a Tudat működésének megtapasztalásával gazdagodva újra visszatérünk a Paradicsomba… afelé terel mindenkit az Élet.

A mai mantránk abban segít, hogy ezt a csodálatos bizalmi, paradicsomi állapotot előidézzük és felépítsük (vagy inkább: felidézzük), megerősítsük magunkban, és hagyjuk, hogy a Gondviselés működjék.

A mantra csupán ennyi: Az Ismeretlen ismer engem.
Amilyen rövid olyan szuper szerintem! 🙂

Az ismeretlen szó arra utal, hogy a Végtelent, a Forrást, az Istent, a Teremtőt (ki, hogy hívja) nem lehet szavakkal definiálni, mivel végtelen, és a szó az elméhez kapcsolódó, véges koncepció: egy rekesz, egy címke… bal agyféltekés működés. Ezért nevezték több vallásban is Megismerhetetlennek, Megfogalmazhatatlannak, Kimondhatatlannak, Ismeretlennek az istent: mert nem lehet ésszel megfogni, nem lehet gondolkodva elemezni, ezt csak érezni lehet: tág, meditatív tudatállapotban, azaz teljes jelenlétben.

Az, hogy az Ismeretlen viszont ismer engem, az pedig egy fantasztikus meleg érzés: hogy nekem van helyem ebben a végtelen térben, én is egy alkotóeleme vagyok, számítok, mert nélkülem nem lenne ugyanaz… Gondoskodik rólam, táplál, tanít, pont úgy, ahogy számomra a legjobb – és ha tudatosan hagyom, egyre élvezetesebb ez…:)

Tehát akkor a videóban megtalálod ezt a mantrát 108x.

A mudra, amit tarthatsz közben (vagy máskor, napi 2x 5-7 perc javasolt) ez: jobb tenyér a homlok felé nyitva… (Késmárki László A mudrák titkos kódja c. könyvéből)

Mantrázz, meditálj rendszeresen, hogy kiépüljön Benned minél inkább a bizalom, és engedni merd működni az életedben a Teremtőt, a teremtést, a gondviselést! Nem kell mindent leszabályozni, állandóan aggódni: ami kell, az megérkezik- de az megérkezik, ha ellenállsz is… szóval bízz önmagadban, bízz az Életben: tudod, mindig csak olyan feladatot kapunk, amire már készen állunk!

Kívánom, hogy neked is hozzon nagy nyugalmat, oldódást, felszabadulást ez a mantra!
Namaste ♡
Bori

A mantravideó:

One Reply

Reply to Vesztergombi Éva Cancel

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .