Sok vihar volt a nyáron, kívül is és belül is…
Nem szokványos nyári energia volt az idén: máskor az önfeledt aktívkodás jobban jellemezte: ide megyek, oda megyek, ilyen program, olyan társaság, stb… lehet, hogy idén is megvolt a pörgés, a sok esemény (bár sokaknak sokkal eseménytelenebb volt a nyár, mint szokott, úgy hallom – és ez rám is igaz), de az biztos, hogy sokkal több belső teendőt hozott – vagy belső munkát ösztönző szembesüléseket, konfliktusokat, magunkkal és másokkal… viharokat kívül és belül.
A március 22. óta erősödő “extra fényes fény” már nem engedi az önfeledtséget a szónak az ösztönös értelmében: a tudatosságnak meg kell jelennie az életünkben, még a nyári kicsattanásban is. Tudnunk kell kapcsolódni magunkkal, és aszerint élni, amit a szívünk, az Önvalónk sugall: most már mernünk kell meghallani a belső hangot, hogy mi esik jól, milyen társaság, mennyi és milyen tevékenység… meghallani és aszerint élni, cselekedni, határokat húzni még a pezsgegtető nyári energiában is.
Ez a nyár eszméletlen erővel csiszolt minket tovább ebbe az irányba, ez pedig változásokat indított el bennünk. Viszont a környezetünk a legtöbbször nem követi le egy az egyben a változásainkat, úgyhogy ebből hatalmas összezörrenések tudtak kialakulni- főként, hogy még mi magunk sem tudjuk/ tudtuk pontosan, mi ez, ki ez, aki kibontakozik éppen belőlünk, hisz példátlan energiák vannak, olyan dimenzióinkban járunk, amelyekben még sosem voltunk- így, a földi, emberi formánkban biztos nem…
A sok vihar leképezte a belső feszültségeinket, bizonytalanságunkat, olykor kétségbeeséseinket, elkeseredéseinket… Mert viharzással, zaklatottsággal, és legtöbbször konfliktussal, akár veszekedéssel, kiabálással, sírással jár, amikor változunk.
Mert magunk számára ismeretlen még az új működésünk, ami nyiladozik: már nem esik jól, nem elégít ki, ami korábban igen, már el akarom engedni a régi berögződéseket, de félelmetes érzés is, mert hát azzal azonosítottam magam eddig, úgyhogy akár halálfelelem is jöhet emiatt a régi én-elengedés miatt… És még nem látunk tisztán, nem vagyunk biztosak abban, mi alakul bennünk, mi is a következő szint, mit kellene meglátni, megfogni benne, milyen is, mit is akar ez az új én… még nem érezzük magunkénak Önmagunkat.
A környezetünk pedig szintén furcsállja, esetleg sérelmezi, hogy nem azt nyújtjuk, nem úgy viselkedünk, mint korábban… elvárások bukkannak a felszínre, bele akarnának ragasztani a régi szerepbe, mi viszont már nem akarjuk a régit, mert már fáraszt, fullaszt, lehúz, korlátoz. Mert kinőttük.
Ha hallgatunk a megérzésünkre, bele merünk lépni az új énünkbe, akkor összeütközés lehet a környezetünkkel: a szintlépéssel járó rezgésemelkedés a másikban feszültséget kelt, a blokkjai, félelmei megmoccannak a magasabb rezgésünk miatt, ez pedig készteti őt arra, hogy feloldja a blokkjait, hogy lépjen ő is a magasabb szintje felé… vagy azt hozza, hogy megteszi, változik és szintet lép, vagy azt, hogy nem, mert egyelőre nem képes a gyengeségeivel szembenézni, ezért marad a feszülésében tovább… (amíg majd egyszer egy még nehezebb helyzet mégis megmozdítja… így megy ez…).
Mi pedig érezzük, meddig van még esély a közös fejlődésre, és mikor fut ki a közös lehetőségünk… és mikor érdemes már inkább elengedni egymást…
A sok front is ezeket tükrözi, a sokféle feszültséget a földi térben, a külső és belső konfliktusokat. Sok a szakítás, sok az elengedés, sok a félelem az elengedéstől és sok a félelem az újtól, és sok az elengedés miatti gyász, fájdalom, amíg meg nem értjük, mit tanított a helyzet, és akkor tovább tudunk lépni, megerősödve és bölcsebben.
Amit tehetünk ebben a nehéz időszakban: • én-idő, magunkkal kapcsolódás rendszeresen; • kommunikáció az érzéseinkről, megéléseinkről (asszertív avagy erőszakmentes módon), és ha nem tudjuk, mit akarunk, akkor azt kimondani, és igyekezni én-időben magunkkal kapcsolódni, hogy megérkezzen a rálátásunk (ehhez hívhatjuk a Lelkünket, kifejezetten kérhetjük, hogy mutassa meg a megoldást, feloldást); • segítségkérés, ha tényleg akarunk már változni.
Ennyit tehetünk, de van, akinél már az a feladat (aki már nagyon sokat dolgozott magán), hogy merjen nem-tenni, csak engedni. Engedni a saját nézeteiből, engedni, hogy lezajlódjon a folyamat, megengedni az átalakulást, átengedni magát, az irányítást a Lelkének.
Nem könnyű. Ez kifejezetten nehéz, mindenkinek az. Mindannyian benne vagyunk, ki ebben, ki abban a szakaszban, ki melyik szinten. És ez az energia csak erősödik most már, mert feltört a Föld pecsétje és lehull a lepel, ideje a valódi Énünket élni. És nincs változás, fejlődés, emelkedés konfliktus nélkül. Nem lehet megúszni a nézetkülönbséget, nem lehet megúszni, hogy aki még nem fejlődik, még nem önreflektív, az megsértődjön ránk, mert nem érti már a szempontjainkat, és magára veszi, sértve erzi magát… nem lehet megúszni az elengedést, a régi önmagunk elengedését és mások elengedését. Mert sok kapcsolat egy adott szakaszra szól, van, aki nem tud végigjönni velünk… ezek nehéz dolgok, és érthető, ha fáj, ha dühös vagy, vagy elfáradsz olykor. Sírj, ordíts és pihenj, adj magadnak időt, és akkor átmegy rajtad. Ez gyász, nem lehet siettetni, és nem lehet megúszni gyász nélkül az elengedést, amíg meg nem világosodunk… de ne félj tőle, engedd át magadon, és kiérleli, amit kell. Soha nem öncélú, mindig hoz valamit egy nehezen megélt szakasz, mindig van gyümölcse, még ha időbe is telik felismerni azt.
Tudjuk, mindig annyi jön, amennyit elbírunk, még ha olykor nem is érezzük, hogy elbírjuk. Ez alakít át: nyomás alatt jön létre a gyémánt a szénből. De létrejön. Mindig. És megéri- átmentem rajta és állítom.
Szóval tartsunk ki, álljunk magunk mellé, merjük az új énünket élni. Hozzá fogunk erősödni, meg fogjuk találni a kulcsot az új énünkhöz, az új szintünkhöz, az új erőt magunkban. És ha el is hagynak vagy el is hagyunk út közben valakit, jön helyette új társ, új barát, jön olyan, aki ért, aki átmegy hasonló folyamatokon, aki bírja a nagyobb szabadságot, a nagyobb örömet, a szívtől-szívig kapcsolódást, képes elfogadni és támogatni… jön, ha el merjük engedni a régi énünket, és az ahhoz tartozó embereket. Jön új valaki, olyan, aki elbírja ezt a magas rezgést, és meg is meri már élni. ♡
Tartsunk ki, válasszuk Önmagunkat, éljünk szívből, és akkor a nyomás alól felszabadulunk, mert a félelmek lehullanak, és megérkezik e világra az önazonos, boldog énünk. ?
Namaste ♡ Bori