Meghívó: Az Új Korszak 3. előadásra

☆ AZ ÚJ KORSZAK 3.: KAPCSOLÓDÁS, KÖZÖSSÉG, KOMMUNIKÁCIÓ ☆

=¤ Előadás/ hangolódással, energetikai-tudati munkával átszőtt tanítás ¤=

Szeretettel meghívlak a Új Korszakról szóló soron következő előadásomra! akkor is érdemes eljönnöd, ha az első 2 alkalmon nem vettel részt, érthető lesz így is.
Verbális és energetikai átadással is jár az előadás, tehát logikailag, racionálisan is abszolút érthető, de rögtön a tudattalan rétegeket is elkezdi átprogramozni- mindenkinél a számára legmegfelelőbb módon és mértékben. Hogy ez hogyan történik, arról itt tudsz bővebben olvasni: pipiter-joga.hu/tanitas-eloadas

Tovább olvasom

Az Árnyék-én befogadása

Ahogy egyre hosszabbodnak az éjszakák, rövidülnek a nappalok, úgy nyílik egyre jobban a tudatunknak egyelőre sötétben lévő része. Ebben olyan én-foszlányok vannak, amiket még nem tudtunk elfogadni, ezért hárítjuk a velük való kapcsolódást, vagy olyanok, amikre még ránézni, amit még megérezni sem mertük ezidáig, mert túl terhelő lett volna, ezért a tudattalanba toltuk.

A mostani napok nagyon erről szólnak, beköszönnek nyugtalanító álomban, fura meditációban, betükröződnek felkavaró szituációkban, jelentkeznek kellemetlen testi tünetekben ezek az általunk most még megtagadott Árnyék-énjeink.

Tovább olvasom