Kiteljesedik a Harmónia: 2022. 02. 22.

Nagyon bőségesen írtam a 2022. február 2-i erőnapról jelentőségéről és lehetőségeiről: hogy elérkezik a harmónia ideje, amikor a férfi és női erőket megfelelőképpen tudjuk működtetni, ki tudunk lépni az anyag fogságából, a korlátoltból a végtelenbe- és az a mostani időszak különlegessége, hogy ezt a Földön élhetjük meg, ilyen eddig nem volt…⛭☽♡

A mai dátummal tovább kiteljesedik a harmóniába lépés erőáramlása, mutatja ezt nekünk a 6 darab 2-es, ami 12-t ad ki, aminek az összege 1+2=3: a kettő mellé érkező hármat kétféleképp is nézhetjük, a földi síkhoz kötődve a férfiből és nőből a gyermek lesz, a párból a család (aminek a 6-os a száma); vagy úgy is, elszakadva a földi síktól, hogy avagy pozitív és negatív pólusból semleges lesz, és itt a hármas mint a Lélek energiája jelenik meg! Kiegyenlítődnek a duális erők és így létrejön a következő minőség- amiből az egység felé léphetünk.
Mert a 12-es szám, ahogy a Napüdvözletnél is írtam, a teljességet, egységet, hiánytalanságot szimbolizáló szám: a zodiákus köre is ezt mutatja, ahogy a 12 hónap is az évben (amely 4×3 hónapból áll össze, ahol a 4-es az anyagi világot jeleníti meg, ahol leképződik az 1: férfi/ mag/ kezdet, 2: női/ befogadó és tápláló és 3: semleges/ lélek/ gyermek/ kiteljesítő/ gyümölcs jellegű energia a maga sokszínűségében).

És milyen gyönyörű, hogy a “három”/”hármas” magyar szóban benne rejtezik a harmónia szó töve- ismét elmondja nekünk csodás nyelvünk, miről is van szó valójában… a harmónia egyensúly, nyugalom, béke, az arany közép… és a hármas mint gyermeki (merkúri) energia azt is megmutatja nekünk, hogy most már itt az öröm ideje, a játéké: ha már nem szívjuk mellre a jelenségeket, amikkel találkozunk, azaz az egónk nem teng túl és elfogadóak lettünk, akkor az élet immár a Teremtés tapasztalásának ünnepévé, örömteli játékává válik, ahol megteremtem, amit meg akarok tapasztalni, ami inspirál, amiben felfénylek újra és újra, újabb és újabb aspektusomat bontakoztatva ki…

Nagy lehetőségben vagyunk!!

A háromszög megmutatja, hogy a 3-asság egy újabb dimenziót nyit meg, a két pont között egyenes húzható, a harmadik pont megérkezésével már háromszög rajzolható, egy kiugrás a duális síkból, lehetőségünk van egyesülni a lelkünkkel, ahogy írtam a 2-ai erőkiegyenlítődésről, fel is út és le is út… bejegyzésben bőven kifejtve.

A 6-os anyai, befogadó minőséget jelöl, a Rák zodiákushoz kapcsolódik, az a kép elmond mindent erről, hogy a rák a sziklamélyedésben ül, és szűrögeti a vizet, nem megy ki, nem megy a zsákmány után, hanem ami odaérkezik hozzá, abból táplálkozik: a barlang mélyedése és ez a befogadó, elfogadó, aztán elengedő minőség abszolút az a női aspektus, amit mindnyájunknak meg kell tanulni: a kényszerű teljesítményhajhászás helyett megtanulni elfogadni, és ha úgy vagyok, befogadni vagy továbbengedni, miközben meg tudom tartani magam, tehát nem esek szét, nem sodródom el, tartás van bennem- jelen vagyok, a jelenlét, a tudatosság ereje ad hátteret, erőt a nyitottsághoz, az elfogadáshoz, és így jön létre áramlás az életemben, ahogy a másodikai bejegyzésben bőségesen kifejtettem.
Kétféle ember van: egyik, aki túl aktív, állandóan hasznos akar lenni, állandóan eredmények után rohan, de nem tud megállni, megelégedni, a pihenés, emésztés, elengedés szakaszának nem ad teret, éa a másik, aki passzív, aki nehezen mozdul, akit “lustának” szoktak mondani, az ilyen emberek általában félnek megnyilvánulni, cselekedni – mindkét véglet erőteljes önértékelési problémát mutat, mindkettőnek az van a mélyén, hogy “nem vagyok elég jó”- az aktív ezért teljesít jól, extra jól, állandóan újabb csúcsokat kitűzve maga elé, mert az elismerés-, figyelem és szeretethiányt akarja betölteni, amit nem kapott meg- de most itt az idő, ki lehet alakítani önmagunkban a belső megbecsülésünket. És ugyanígy a passzívoknál: aki szorong megmozdulni, tenni valamit, általában fél az eredménytől, mert úgysem lesz elég jó, mert csak megítélik, mert mindig ezt kapta, hogy nem elég, amit csinál, béna, buta, bármi… sajnos nagy hiányokat mutatnak ezek, de a jó hír, hogy MOST tényleg nagyon lehet haladni, és betölteni magunknak, kapcsolódva a felső energiaszintjeinkkel, és megérkezni az “elég jó vagyok”, “szerethető vagyok” érzésébe… Erről is bővebben 2-i bejegyzésben olvashattok.

Szóval itt az idő, álljunk magunk mellé, érezzük meg, hogy felnőttek vagyunk, vállaljunk felelősséget magunkért és érezzük meg, hogy szabadon tehetünk és dönthetünk: szabad akaratunk által kibontakozhatunk végre a lehúzó rétegekből, és felragyoghatunk lelkünk teljes fényével! Ne féljünk lépéseket tenni, döntéseket hozni, mert amilyen nagy a nehézség, mindig olyan nagy segítség is érkezik hozzá! Éljünk vele! Válasszuk Önmagunkat!

Namaste♡
Bori

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .