A sok Halakban járó bolygó kapcsán felmerül a határhúzás kérdésköre, ami pl. a ” túl erős nő/ anya”-problémakör egyik jellemzője is, de másképp is előkerülhet, de az mindenképp elmondható, hogy az egyéni blokkoldásokon slágertéma:
sokan önzőnek és/vagy felelőtlenségnek gondolják, pedig ebben is fontos tudatosítani, mi az előrevivő minden fél számára: az egyéni felelősségvállalás belátása a kulcs, mint oly sokszor. Tehát megérteni, hogy nem tudom más helyett megtanulni a leckét, avagy a klasszik “odaverhetem a lovat az itatóhoz, de inni nem tudok helyette”-szitu. Azaz minél többször mentesítem a feladat alól azt, akinek segíteni akarok (akár gyerek, akár szülő, élettárs, munkatárs, stb) annál keservesebben fogja megtanulni a leckét majd, amikor már vmi miatt nem tudok neki “segíteni”. Ő gyenge és önbizalomhiányos marad az állandó mentesítés és tapasztaláshiány miatt, pedig a feladat elől nem lehet elbújni, szóval valahogy megérkezik hozzá mindenképp, amitől állandóan óvni akarom, és ami akkor lenne időszerű az életében (azért adja az Élet a helyzetet, feladatot neki *akkor*, mert készen áll rá!).
Sokszor ezt a túlzott gondoskodást értelmezzük szeretetnek, de ettől a másik fél gyengének, bénának, jelentéktelennek érzi magát- én pedig ettől érzem magam fontosnak, erősnek, hasznosnak/ önfeláldozónak…: értékesnek.
Ideje van, hogy a teljesítménykényszert, a túlzott feladatvállalást, “mindent én tudok a jól megoldani”/ “én vagyok a világ megváltója”-kontrollmániát, akár “csináljon úgy, ahogy szerintem kellene, cserébe babusgatom, főzök neki valami jót”- manipuláló túltáplálást, vagy “mindenki fontosabb nálam”/ “csak szenvedve lehetek jó “- mártírprogramot befejezzük, és elengedjük minden nagykorú kezét. A kiskorúakat pedig hagyjuk, hogy koruknak megfelelő feladatokon keresztül megtapasztalják és csiszolgassák magukat – így lesz valós önértékelésük.
Most már tényleg ideje van megérezni, meddig tart a hatáskörünk!
Engedjük el tehát a túltengést.
Igen, akkor is, ha először furcsállja a másik fél, megsértődik vagy megroggyan tőle picit… ez a valódi, bölcs segítés, mert CSAK így, döntés ÉS cselekvés (!!!) által tud megerősödni, és majd kibontakozni ő is. Szóval hagyjuk, csinálja csak, próbálgassa: bízzunk benne, meg fogja oldani, ha máshogy is, mint ahogyan mi tennénk- és ettől sokat növekszik az önértékelése!
Mi pedig gyakoroljuk a bizalmat: bízzunk benne és az Életben tudván tudva, hogy csak olyat és úgy ad, amivel épp meg tudunk birkózni. A túlsegítő oldaláról így le fog csiszolódni a “Mindent én tudok a legjobban”- hozzáállás és kifejlődik a valódi alázat, helyrekerül az ego.
Mi, a túlsegítők, álljunk bele a SAJÁT, csöppet sem kevésbé fontos és hasznos feladatunkba, mint a másik megerősödése: ne féljünk magunkkal törődni, tanuljunk meg magunkkal foglalkozni, és azzal megelégedni, tanuljunk meg pihenni és a saját örömünket felismerni, felfedezni, és saját magunknak egy lágyabb, kreatív oldalát kibontani. Azaz tanuljuk meg az erőlködés, a kontrollálás és akarás elengedését: az elengedést és befogadást — az ÁRAMLÁST. Mert a túl aktívaknak meg EZ most a feladatuk, és ez sem lespórolható, ezen is végig kell menni, és ugyanolyan üdvös, mint a küzdés megtanulása!
Most a gyengének ideje megerősödni, az erősnek merni lazítani, és aztán mindketten találkoznak középen , az áramlásban, amihez a megtartóerő és a nyitottság, a férfi és a női minőség csodás harmóniájában működni kezd az örömteli tudatos teremtés. ☯️
.
Mindezekről bővebben a február 2-i és 22-i blogposztban olvashattok.
.
Szántó Brigitta Telihold-elemzése ihletett erre a posztra:
https://www.facebook.com/609750239401779/posts/1597684600608333/
Namaste ♡ Bori