A Gépek kora a Szabadság szolgálatában… akár…

Folytatom az évösszegző posztokat, a tyúkok és a vetemény után, most az okostelefonra váltásom történetével és tanulságaival…

Szóval az úgy volt, hogy azért nem akartam okostelefonra váltani, és használtam 2012-től egészen idén október 30-ig a Nokia Asha (asszem) 302 félig buta telefonomat (még ennyi idősen is 4-5 naponta kellett csak felölteni:D), mert attól tartottam, hogy az új állandóan zargatna a pityegésekkel, villódzásokkal, meg hogy túl sokat lennék a Facebookon – ezeket mind sokaknál láttam – meg az sem tetszett, hogy egy valaminek az eléréséhez, megnézéséhez milyen hosszasan nyomkodják, húzkodják a telefon képernyőjét… szóval, hogy bonyolult lesz, feleslegesen vesztek egy csomó időt vele… Meg egyáltalán az érintőképernyő sem volt szimpi, mert hogy sérülékeny, kényes és túl képlékeny… Szóval igen, ennyiféle bajom volt ezzel a modernizálódással…:D
Féltettem a szabadságom, mindig így fogalmaztam meg.

A kulcs fentiekben: a tartottam tőle és a féltettem.

Ha bármitől is tartunk, félünk, vmin aggódunk, pláne, ha sokat és érzelmekkel = akkor feltöltjük energiával azt a koncepciót = és az bizony már teremtés… és ha ilyen irányú, azaz magunktól valamit intenzíven távol akarunk tartani, az azt jelenti, hogy az Élet valamilyen módon biztos, hogy behozza nekünk, mégpedig azért, hogy meglássuk közelebbről, lássuk az árny és fényoldalait, az árnyalatait, ne pedig egy en bloc elutasítás/ prekoncepció/ ítélet legyen bennünk… ezzel az ismerkedési folyamattal az a célja az Életnek, hogy elérkezzünk az elfogadás állapotába (Szívcsakra-témakör) azzal a valamivel kapcsolatban. Minden eseménnyel ez a célja, mert az ítélkezés, prekoncepció valójában félelem, az ismerkedés, megismerés tapasztalást, vagyis tudást hoz, abból kinőhet az elfogadás, amiből meg tud születni a bölcsesség, a béke, amiből végül a szeretet… – és ez a feladatunk a Földön, elérni abba az állapotba, amikor mindennel szemben így érzünk (ez pedig a megvilágosodottság állapota).

Mivel azért én nem túráztattam magam túl sokat ezen, egyszerűen csak eltartottam magamtól a kütyükérdést, nem volt ez egy vad, acsarkodó dolog bennem ellene, nem küldtem bele sok érzelmet és figyelmet = nem töltöttem fel sok energiával az elutasítást, így nem kaptam túl erőteljes tanítást: csak úgy finoman egyre többet szívtam. 😀 Mégpedig úgy, hogy a régi telefonom önmagában elég jól működött, de egyre nehézkesebb volt a modern adatátviteli eszközökkel összekötni, összehangolni… meg bepárásodott a képernyője idén egy strandolás után (kertészkedés miatt így is volt általában fél kiló föld az akksija körül:D), emiatt a képernyő egyharmada nem volt jól látható: pont az időt takarta el a folt, amit pl. jógaórák alatt szeretek követni, hogy ne csússzunk el nagyon, mert nem szeretek visszaélni az időtökkel…

Premium Vector | Social media marketing mobile phone concept

Ezeket a kellemetlenségeket észrevettem, és jelzésnek is fogtam fel az Élet részéről, hogy ideje váltani… szóval kezembe vettem azt a régi okostelefont, amit még 2019 októberében kaptam a bátyámtól, mondván, ő már nem használja, és így legalább be tudnék kapcsolódni a családi Whatsapp-csoportba… tehát egy jó fél év pihentetés után elkezdtem vele barátkozni… és láttam, hogy egész praktikus. Hogy nem is olyan nehéz beállítani, mi pityegjen, mi ne… megtetszett, hogy milyen álomkönnyen tudom kezelni a jógás zenelistákat, milyen jó képeket csinál, amit könnyedén tovább tudok küldeni… hogy a Facebookon még kevesebb időt töltök, mert elég az üzeneteket megnézni, azt külön is letölthetem… ami meg a legjobban megtetszett, az a hangalapú szövegbevitel, mert így sok e-mailt/ blogbejegyzést be tudok diktálni, és aztán a gépnél, amikor van időm leülni, csak a felmondott nyers szöveget kell javítanom, finomítanom… Ez szuper bónusz! De mivel régi, 6-7 éves telefon volt, kicsit lassan tudott megbirkózni egyes alkalmazásokkal, és amikor a férjem vett magának egy új okostelefont (ő is egy régi használtat szerzett magának először :D), láttam, hogy az milyen gyors, akkor én is rászántam magam… és október 30-án megvettem az elsőt (köszi, Viki meg Domi, a tanácsadást!).:D

Ez így nem annyira izgi sztori, a mai világban pláne, tudom 😀 azért teszek hozzá mindjárt még valamit, ilyennel nem lopnám az időtöket, hogy Borika felfedezte az okostelefont…:D

A Vízöntő-korszak – Barna Beáta

Szóval ami miatt ezt le szerettem volna írni, ami igazán izgi és tanulságos volt ebben számomra, az, hogy amikor rádöbbentem, hogy ez egy előítélet bennem, tapasztalat nélküli vélekedés, akkor arra is rájöttem, hogy ez azt jelenti, ellenállok az Élet áramlásának, az az állandó fejlődésnek! A technika megállíthatatlanul fejlődik, és ez rendben van, lehetett is tudni amúgy is, hisz a Vízöntő kora közeleg, ebben a minőségben ez vastagon benne van, a Vízöntő a korlátok ledöntője, a technika fejlődése is hozzá tartozik… és így hirtelen összeállt a kép, hogy hát persze, az okostelefon is a korlátok ledöntésében segít, azaz a tudatosodás folyamatában abban, hogy az anyagból, azaz a térből és időből, annak kötöttségéből ki tudjon lépni. És hát persze, mert ez a mai ember feladata: rájönni, hogy nem az anyag számít, hanem az anyagtalan, az energia, a meggyőződés, vagyis: a tudat; és hogy az anyag csupán ezek következménye, az okozat.

Tehát ahogy összeállt a kép bennem, elmúlt az ellenállásom, és nyitottá váltam az okostelefon felé.
Megláttam hirtelen, mit tesz lehetővé, és megértettem, hogy ha nem lépek, azzal végül is beleragadok az anyagba, a küzdelmek miatt: mert pl. olyan adatkezeléssel órákat töltök el az elmaradott technikámmal, amit modern eszközzel 1 perc alatt meg lehet tenni… ez a Szabadság egyfajta lehetősége… és ezért noszogatott a kellemetlenségekkel az Élet afelé, hogy cseréljem már le, ez lejárt dolog, meg korlátolt ragaszkodás – és ennek már nincs helye az életemben!

Mert a ma emberének nem az a feladata, hogy szenvedjen, vérrel-verejtékkel dolgozzon, harcoljon az anyaggal! Ez már lejárt, a régi generációk így éltek még (ill mi magunk a korábbi életeinkben), de egyre jobban elterjedt gépesítés, ami azért indulhatott el, jöhettek létre ezek az újítások, a gépek, a technológia, mert ideje volt/ van (ahogy az érés fontosságáról a tyúkoknál írtam): ugyanis a mai korban, a Gépek korában más az iránya a fejlődésnek, mint korábban: a régi ember lefele tanult: még az anyagot tanulta, a sűrű anyagot, mélyen, masszívan… hogy hogyan lehet alakítani, abból valamit létrehozni, benne haladni és tanulni… azok még brutál, durva munkák, az anyaggal való kőkemény küzdelmek voltak, és sokkal költségesebbek, mint ma. Akkor ez volt a feladat, mert finom, éteri fénylények születtek le ide, a Földre, a sűrű anyagba, ahol – egyebek mellett – megtapasztalhatták/-hatják, mintegy lassított felvételben, hogy hogyan mozgatja a tudat az anyagot…
Most viszont más irányú a fejlődés: mivel már elfelejtettük fénylény-eredetünket, a mostani időszak afelé visz, olyan lehetőségeket nyit, hogy elkezdjünk erre visszaemlékezni: most felfele kell tanulnunk, azaz a feladat kihozni a figyelmünket az anyagi síkról, feltekinteni, és felfedezni újra az éteri, a láthatatlan síkot, és hogy kizárólag (!) a tudat, és belőle fakadóan az energia alakítja valójában a valóságot, igen, a fizikai síkot is!

Mennyi is az annyi? Elektromos berendezéseink fogyasztása |  Energiaközösségek

A gépek könnyűvé teszik a fizikai munkát, egyre kevesebbet kell senyvedni a tetőért, melegért, ruháért, ételért… a tanulás, az információszerzés lehetősége korlátlanná vált… ami régen kiváltságosok lehetősége volt, ma már ömlik ránk. Ezért nem időszerű olyan életformát választani, ahol visszahelyezzük magunkat az ipari forradalom előtti időkbe, én úgy gondolom – most nem ez a feladat, az teljesen a fizikai síkra viszi vissza a figyelmet, kizsigereli a testet, de most kell, hogy maradjon idő és erő a szellemi igények kielégítésére, a koncentráció edzésére, a jelenlét gyakorlására, a határtalan bőségtudat nyitogatására. Mert most ennek van az ideje, és erre nyílnak is a lehetőségek.

Én is termelek, túrom a földet, és nagyon fontosnak tartom a természettel a kapcsolatot, ahogy tegnapi posztomban írtam is, de meg kell találni az egyensúlyt: nem szabad, hogy az önellátás teljes lényünket beszippantsa, ahogy a másik véglet sem előreviiő: megtagadni vagy lenézni az anyagi, vízszintes síkot, a testet, az elmét, az egót… Mellé kell tenni a függőleges dimenziót is, a lelki és a tudati síkot is, amely kiemel a hétköznapi síkról. A kettő ötvözését kell gyakorolnunk a mai időkben, tudatosan behozni a magas szintű energiát az anyagi síkra, teremtéseinkbe.
Én úgy látom, tehát, hogy nem érdemes megtagadni a technikai fejlődést – régebben sokan kérdezték, amikor megtudták, hogy közösségben élek, hogy használunk-e áramot, netet, stb… Persze, használtunk akkor is, és most is: én úgy látom, abszolút harmoniában van az Élettel élni a mai korszerű technika vívmányaival pl. a földművelésben is, és kis méretben is, pl. az öntözőrendszerrel, a mélymulccsal, talajtakarással… éljünk mindennel, ami könnyíti a fizikai munkát, mert nem a test senyvedtetése ma a lényeg, nem az visz előre, hanem a tudatosság, a jelenlét, a felkapcsolódás a magasabb szintjeinkhez, és így a Határtalan (meg)élése.

Természetesen nem véletlen, hogy lejöttek ezek a kényelmet hozó találmányok, információk a ma emberének: azért érkezhettek meg, mert ideje van a változásnak, a fókuszváltásnak- tehát éljünk a lehetőségekkel tudatosan, azaz szabadságunkat, jelenlétünket megőrizve, nem feladva a kényelemért!

Bármilyen fura, ez a kényelmes élet hozza azt is, hogy egyre nagyobbá válik a szakadék tudati szint alapján az emberek között – sokszor az anyagi szakadékot emlegetjük, hogy kettészakítja az emberiséget, de az szinte semmi a tudatihoz képest: ma a szinte korláttalan tanulási, információs lehetőségeknek hála, ha valaki nem tehetős, az is megfelelőképp tudja magát fejleszteni, és előrelépni az életében, anyagiakban is, ha akar és céltudatos. Aki tehetős családban nő fel, de nem kap minőségi figyelmet, szeretetet, biztatást, hiába járhatna a világ legkiválóbb egyetemeire, ha a képernyő előtt nő fel, évente változó baby sitterek mellett, nem lesz elég belső és koncentrációs ereje hozzá.

MindenegybenBlog

Szóval a szakadék jóval inkább a tudatosság szerint nyílik egyre mélyebbre az emberek között: aki tudatos, szárnyalásra tudja felhasználni a gépek és korlátlan információ nyújtotta lehetőségeket… kiáradás van ezek tekintetében (ez is a Vízöntő minősége), egyre inkább ledőlnek a tér és idő korlátai, egyre jobban haladunk a Korláttalan felé (gondoljunk csak pl. a fapadosok miatt mennyivel többen utaznak mint korábban, vagy arra, hogy már űrutazásokra is be lehet fizetni…).
Akkor fogunk ezeken a Vízöntő által öntött hullámokon szörfözni, örömködni, emelkedni, ha a gépek miatt nyert plusz időt és energiát önmagunk emelésére, Önvalónkkal kapcsolódásra, kreativitásra, Önmagunk isteni lényének kibontására, megélésére használjuk, áthágva, ledöntve korlátainkat, falainkat, félelmeinket egyre inkább… Aki viszont nem tudatos, hanem öncélúan dagonyázik a kényelemben, szétcsúszik a céltalan netezésben, elveszik a Facebook-görgetésben, és aki a valótlan cyberteret hiszi a valóságnak, pedig csupán oda menekül a félelmei, gátlásai elől, azt sajnos maga alá temeti a Vízöntő hullámainak kiáradása.

Legyünk éberek, figyeljük meg, hogy ki a szolga ki az úr az életünkben: a mi kezünkben van-e a gyeplő, mi irányítjuk-e a kütyüket, vagy beszippantanak és bezombulunk tőlük. Rajtunk múlik, hogy csupán (fogyasztói/ kényelmi) (látszat)szabadságot, vagy Valódi Isteni Szabadságot hoz-e nekünk a Gépek kora.

Szóval igaz, elég lassú voltam, de azt hiszem, megértem rá, hogy az okostelefont arra használjam, hogy még inkább kiszabaduljak a tér-idő kötöttségéből, és nagyon élvezem, hogy leomlottak ezek a gátjaim…:) Ahogy azt is, hogy tudok most már Veletek jógázni online élő adásban is! Az első jógaóra január 2-án este, egy rozsdaoldó jógaóra lesz! A részleteket holnap kiírom ide is, a Facebookra is és körbe is küldöm majd…

Namaste <3
Bori

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .