A Fény születése a Megváltó születése.
Sokszor halljuk ezt a mondatot, de mit is jelent valójában: hogyan tudunk ehhez ténylegesen kapcsolódni…?
Évezredek során belénk ivódtak olyan meggyőződések, miszerint van egy külső, rajtunk kívülálló megváltó, aki majd megtisztít, feloldoz, stb. Sőt már 2 ezer éve ez megtörtént, mert “annyira szerette az embereket, hogy egy fiát adta értük”, és “ő meghalt a bűneinkért”… halljuk ezeket a megkövült frázisokat, de végül is mit adott ez ténylegesen a mindenkori embernek…? Én azt látom magam körül, hogy leginkább bűntudatot és szégyenérzetet: ha már ekkora áldozatot hozott valaki értünk, kapjuk össze magunkat, és legyünk jók.
Ezek a megállapítások megkötnek (megkötöttek) minket, mivel rajtunk kívül álló dolgok/ alakokról van bennük szó, és túl képlékeny, szubjektív pl. hogy mi az a “jó” … mondhatjuk, hogy ezek: csúsztatások, amik elfedik az Igazit, a Valódit.
Mert az Igaz, a Valódi tényleg ad, és nem elvesz, a Valós gyarapít és felemel, erősít, megerősít és ezáltal: képessé tesz! A Valódival lehet kapcsolódni, érezhető, érzékelhető, és hatása is van rám – és rajtam keresztül az életemre. A Lelkem pl. valódi, a szívem valódi, és ha úgy döntök, meg tudom hallani, amit sugall…
Amikor mély meggyőződéssel magunkon kívülre helyezzük a fókuszt, a hatást, hatóerőt, akkor azt éljük meg mélyen, belül, akár tudattalanul, hogy rajtam kívül esik a döntési lehetőség. Hogy nincs ráhatásom. Ez pedig bizonytalanná tesz, vagyis félelmet ébreszt bennem- és ezáltal elveszi az erőmet. Meghunyászkodásra, magam meghúzására, a szabályok lesésére és ahhoz való szorongó igazodásra sarkall. Szorongást kelt, gyengít, fogva tart: tehát ez nem valódi, nem Igaz… Mert magunkon kívül nincs semmi: magunkon keresztül jön létre minden az életünkben. Amikor magunkon kívül keressük az okot, az illúzió – az, amiről olyan sok guru, tanító beszél: az illúzió fátyla… hogy rajtad kívül bárki teremtheti az életedet, ez az a fátyol, ami elfedi a valóságot Előled.
Ha azt hisszük, van egy rajtunk kívül álló Megváltó, aki ráadásul már 2 ezer évvel ezelőtt eltávozott, mert mi, emberek, megöltük, és ezt a nyomást, az áldozat súlyát kell hordoznom, akkor igazán azt élem meg, hogy már nincs mit tenni, mert bűnös vagyok, nem vagyok rá méltó… az Édenből, a szeretetből kitaszított vagyok… Amikor azt hiszem, hogy a Teremtő ha szeret, az fáj, mert feláldoz, áldozatot vár tőlem (mert a fiát biztos szerette, de “annyira szerette az embereket, hogy egy fiát áldozta fel értük”), akkor az nem annyira hívogató, nem annyira megnyugtató… nem biztos, hogy bele akarok simulni ebbe, nem annyira akarom befogadni ezt a “szeretetet”.
Ezek a gondolatok, tudattalan félelmek, amelyek ezen régi dogmákból fakadnak, gyerekszerepbe kényszerítenek, összetöpörítenek: azt élem meg, van egy Atya, egy Teremtő, aki kiszámíthatatlanul sanyargat, tehát jónak kell lennem, bármit is jelent az, meg kell felelnem az amúgy teljes mértékben ködös, sokszor önkényesnek érzett szabályoknak, hogy biztonságban lehessek… Meg kell húznom magam, hogy nehogy aztán engem is csak úgy odadobjon egy rakás tudatlannak, hátha a halálom felnyitja a szemüket. Nonszensz, nyilván. Nem valós, nem lehet valós, mert gyengít, mégpedig azért gyengít, mert hiába csúsztatás, az érzelmek, amiket kivált, nagyon is valósak bennünk. Az érzelmek pedig energiát pumpálnak bele, erővel ruházzák fel ezt a koncepciót. Ezért ez terjedt el, maradt meg sokakban, tudattalanul, és a tudatosodókban is még mindig dolgoznak a mélyben ezeknek bizonyos árnyalatai, maradványai…: olyan hitrendszerekként, hogy pl. nem láthatok rá, nem érthetem, nem vagyok jó, nem vagyok szerethető, és nincs ráhatásom- ebből következően bűnös vagyok, gyenge és kiszolgáltatott… majd jön valaki, aki megmondja, mit csináljak, és akkor azt a szabályt betartom, és megdicsér, megvéd, elismer, stb…
Persze nem kívülről jött ez sem, hogy elkezdtük ezt hinni és a saját életünkben is működtetni: bevonzottuk magunknak, hogy tanuljunk belőle, mert valamikor valamelyik korábbi életünkben volt olyan, amikor megtagadtuk magunkat, isteni fényünket, lényünket, nem mertük magunkat, a szívünk hangját választani… A mostani életünkben is lecsapódik valamennyire, apahiány vagy anyahiány formájában jön elő ez a problémakör, aktiválja ezt a karmát vagy nevezzük inkább tanulandó feladatnak: meg merem-e engedni magamnak, hogy azt csináljam, ami jólesik. El leszek-e marasztalva, ki leszek-e tagadva, ha ezt vagy azt teszem… Nem lesz-e ott valaki, aki rosszallja, vagy az orromra koppint, nem kapok-e büntetést…
De amikor spirituálisan felébredünk, rájövünk, hogy csak mi vagyunk, amin keresztül létrejön az életünk, akkor elkezdjük levetni ezeket a réges-régi kötelékeket… tudatosabbak leszünk, elindul a tudatos önismereti út, oldásokat csinálunk, segítséget kérünk, jógázunk, stb… és egyre jobban érezzük a bőrünkben magunkat. Egyre jobban elhisszük, hogy méltók vagyunk az örömre, kellemesre, szeretetre… Ezek nagyon magas szintű rezgések, sok-sok lehúzó, önsorsrontó hiedelmet le szükséges hántani magunkról, hogy tényleg azt érezzük, már nem kell szenvednünk, már nem kell áldozatot hoznunk, nem kell semmilyen szabálynak megfelelnünk, és be tudjuk fogadni ezeket a magas szintű érzéseket…
Nem keveset szükséges gyakorolni a szabadság, az öröm és a “feltétlenül szeretve vagyok” érzését: évezredek óta nem éreztük ezt, sőt, talán még soha (mert mondjuk azért jöttünk ide, a Földre, hogy kicsiszoljuk valami ilyen jellegű problémánkat és meg tudjon nyílni bennünk a szeretet… van ilyen is). Ne csüggedjünk, ha olykor nehezebben megy az (ön)elfogadás, (ön)szeretet: gyakoroljuk annak érzését, hogy minden rendben van, csináljuk, ami inspirál, és minél kevesebb emiatt a belső szorongásunk, minél kevésbé hisszük azt, hogy kényszerek mentén kellene élnünk, annál inkább élvezetes lesz az életünk (és igen, élvezetes: szabad élvezni az életet!!!)!
Ezek lehúzó hitrendszerek csupán, olyan meggyőződések, amelyek sok-sok életünkön keresztül téves következtetésként belénk ivódtak… De ezek átírhatók, ezek nem eleve elrendelt dolgok: Te vagy a teremtő az életedben, mindent meg tudsz változtatni!
Mostanra nagyon sokan törünk kifelé ezekből a körökből, meggyőződésekből: egyre többen merjük elhinni, hogy nem ilyen a Teremtés, nem ilyen a végtelenül bölcs és szeretetteljes Teremtés: tényleg értem történnek a dolgok az életemben, tényleg megláthatom az okokat, ha tényleg szeretném… és tényleg én vagyok a teremtő az életemben, mert tényleg egylényegű vagyok a Teremtővel: bennem is ott a lehetőség teremteni, tudatosan teremteni. És hogy mit teremtek, szabadon és örömtelien teszem-e ezt – csak rajtam múlik, a szabad akaratom által a szabad döntésemen, szabad választásomon.
A fény maga a tudat:
ahol tudatosság van, ott fény van, ott gyarapszik az energia, az elfogadás és a szeretet. Az évkörben a Nap a Tudatot szimbolizálja (többek közt), a Fény születése a Tudat nyílását szimbolizálja: ahogy fejlődünk, egyre bölcsebbek vagyunk a megéltek által, és így nyílik a tudatunk… erősödik a fényünk, egyre szorosabb a kapcsolatunk a Lelkünkkel, legmagasabb szintünkkel.
A Tudat nyílásával egyre jobban felismerjük, hogy tényleg mi teremtjük meg a valóságunkat. És egyre jobban rálátunk Önmagunkra, mert a teremtéseink tükröt tartanak nekünk, és már nem vesszük egóra, bele merünk nézni a tükörbe. Egyre inkább értjük, hogy tényleg rajtunk múlik, mit élünk: ha kellemesebb életet szeretnék, akkor magamban kell kioldanom a félelmeket, és azok a félelmek már nem fognak megjelenni a teremtéseimben (nem vonzok be a blokkjaimmal olyan embereket és helyzeteket, amelyek arra hivatottak, hogy az adott félelmet tanuljam kioldani). Tehát egyre tudatosabbak vagyunk, egyre inkább tudjuk, mi választhatjuk meg, mit akartunk élni: szabad akaratunknál fogva választhatunk, dönthetünk. Kiemelhetjük magunkat szorongató helyzetekből kapcsolatokból. Feloldozhatjuk magunkat a nehézségek alól, ha megértjük, milyen félelem volt még a mélyben, és kioldjuk azokat a blokkokat, amik létrehozták azokat; és! megbocsáthatunk magunknak, hogy eddig ezt vagy azt nem tudtuk (működtetni) (mert természetes módon van egy fejlődési ütemünk, egy érési ütemünk, amit nem lehet sürgetni: annyit fogadok be a magas rezgésű jó dolgokból, amennyire kigyógyultam már a lehúzó gondolataimból, meggyőződéseimből).
Tehát mi magunk vagyunk önmagunk Megváltói.
Megválthatjuk magunkat a vélt szabályok, dogmák szorításából, kiemelkedhetünk most már a kötelező körökből, a karmából, megtanultuk, csak engedjük meg magunknak, higgyük el, hogy nincs senki, akinek meg kellene felelni, engedjük meg magunknak, hogy szabadon működjünk.
Kezdjük el gyakorolni a mindennapokban, hogy szorongás nélkül azt válasszuk magunknak, ami jólesik, tényleg, szívből: kérdezzük meg magunktól, hogy tényleg szeretném ezt, vagy csak azt hiszem, “kell”? (Pl. a karácsony kapcsán: Tényleg muszáj pl 6 felé sütit sütöm, mert anyukám úgy szokta, tényleg muszáj minden végignyalni a lakásban, amíg hullaként kidőlök, és a fáradtságtól ideggóc leszek, tényleg nekem kell elmosogatni, nem kérhetek segítséget a pakoláshoz, miközben a többiek filmet néznek és rosszul esik igazából a “cselédszerep”, így sértődött leszek, ahelyett, hogy leülnék én is, aztán meg együtt pakolnánk el…? nem kell lakoma, jobb, ha kirándulunk egyet együtt, jobb, ha bevonjuk a többieket is a teendőkbe… stb… összességében kezdd el figyelni, mire mondod, hogy “kell”. Mert azt nem kell. Azt sem kell. Kezdd el felpuhítani ezeket a magadnak felállított szabályokat… mi van, ha nem is kell, mi van, ha tudok segítséget kérni benne, mi van, ha más szívesen megcsinálja, mi van, ha nem is kell megcsinálni, máshogy is lehet, mi van ha mindenki számára élhetőbb, új hagyományokat alakítunk ki… stb).
Kezdjük el élni, ami inspirál, ami életörömmel, szenvedéllyel tölt el! Csípjük fülön magunkat, vegyük észre, mikor, hol, miért hárítjuk a jót, a kellemeset, mire fogjuk, hogy miért nem engedhetjük meg magunknak… (a leggyakoribb a pénz: de energetikailag, ha kényszerben tartjuk magunkat, sokkal kevesebb bennünk a fény, energia, és a pénz is energia, ha felszabadítjuk magunkat, az energia is beáramlik, anyagi bőség is létrejön…).
És nem, nem baj, ha összeomlik a rendszer, ha mi kilépünk belőle: ha egy (vagy több ember) szenvedése tartotta fent a rendszert, akkor az nem volt magas szintű, az nem volt méltó, isteni fényű: omoljon csak össze, mert mérgező volt, és létrejön majd valami magas(abb) szintű rendszer, ami kiteljesítő, támogató, emelő minden résztvevő számára – mert a tudatos, szívből élő emberek már létre tudnak ilyet hozni. Nem kellenek áldozatok már, nem kellenek mártírok. Teljesen felesleges, szükségtelen, nem hordoz valódi értéket. Nem kell, hogy szenvedj azért, hogy másnak jó legyen – az neki sem jó, mert gyenge marad/ legyengül:
MINDENKI ÖNMAGA MEGVÁLTÓJA. MAGADÉRT TEGYÉL.
Mindenki csak magáért tud tenni – de önmagáért viszont rengeteget! És ha megteszed magadért, hogy megérted és leteszed a kényszereidet (blokkjaidat, lehúzó mintáidat, karmáidat), és a szívedből élsz, azzal mindent megtettél – még másokért is tettél: példát mutattál, hogy ez lehetséges, látták, hogy felszabadultál, jobban vagy, és inspirálod őket a példáddal, elhiszik jobban, hogy ők is képesek rá; és a tudatosságot, a szeretetet (mert magadat már becsülöd, szereted annyira, hogy az örömtelit, inspirálót merd élni), vagyis az isteni fényt gyarapítottad a kollektív tudatban.
Ez minden, amit megtehetsz- de ez A MINDENt jelenti.
Fény születik ma. Engedd meg magadnak most már, hogy a Te életedben is egyre erősödjék a Fény: a tudatosság, a megértés, a szeretet- Önmagad felé is és főként! Válaszd Önmagad. Váltsd meg Önmagad az évezredes béklyókból! 
Ezt a számot küldöm ajándékba, nekem nagyon tetszik, mert annyira benne van, ami most aktuális, a mostani lehetőségünk :
A szöveg és fordítása:
The power of love is here now/ The power of now is here now/ The power of you and me is here To create magic on earth
Let the water wash away your tears Let the fire burn away your fears Let the wind blow into your life such faith and trust Let the earth hold you, take care of you and nurture you
= A szeretet ereje itt van most/ A most ereje itt van most / A Te és az én erőm itt van most, hogy varázslatot hozzunk létre a Földön
Engedd, hogy a víz elmossa a könnyeidet/ Engedd, hogy a tűz elégesse a félelmeidet / Engedd, hogy a szél olyan hitet fújjon az életedbe, hogy meg tudd engedni, hogy a föld megtartson, gondoskodjon rólad, tápláljon.
Önmagadat felszabadító karácsonyt kívánok! Engedd bele magad ebbe a csoda korszakba, amikor leomlanak a lehúzó félelmek, és ki tud nyílni, meg tud jelenni a Földön az isteni fényed és a szíved ereje! 
Namaste <3
Bori
Korábbi karácsonyi írások: itt
Kapcsolódó posztok még pl.: Igen az ünnepre, igen önmagamra; A Harmónia ideje ; Kiteljesedik a Harmónia
Filmajánlások: itt