“A bennem élő isteni köszönti a Benned élő istenit”. “Namah” = meghajlok, “te” = te, téged, azaz előtted, ugyanakkor a “na ma” = “nem én”, azaz az ego háttérbe vonását is jelenti. A szív előtt összetéve, szegycsonthoz húzva a kezek, meghajtva a fej, vagy akár a derék… Érezhető, hogy mennyivel mélyebb tartalmú, mint egy szimpla “szia!” vagy “jó napot kívánok”.
Pont ezért nem használtam eddig ezt a köszönést jógaórákon sem: úgy éreztem, még nem vagyok rá megérve, még nem vagyok rá méltó, mert még nem tudom átélni, átérezni ezt a dimenziót. Még nem forrt ki bennem kellőképp az, hogy ha valakire ránézek, az istenit lássam, és magamban is az istenit tiszteljem. Ebben a nagy átalakulási időszakban, amiben vagyunk, jó pár erőteljes meditációs élményem, és egy különleges, teljesen új nézőpontot hozó, beavató álmom volt, amelyek által most már jobban érzem ezt a minőséget… Ezek nagyon személyes élmények, így a blogra nem írnám ki mindet, ha előjön valami kapcsán majd, szívesen mesélek róla, de egyet, a namastéval kapcsolatos élményemet szeretném elmesélni Nektek- már csak a Húsvét miatt is…
Az április 5-i hajnali meditációhoz a zalaszántói sztúpához mentünk el Istvánnal, a férjemmel. Itthonról kb. 4-kor indultunk, háromnegyed 5 körül értünk oda. Csak mi voltunk, nagyon különleges élmény volt még a Holdfényben, a csillagos ég alatt odasétálni és felnézni a sztúpára… Már ez önmagában felemelő volt, és aztán elkezdtünk hangolódni, ki ahogyan érezte… Elindultam alulról felfelé, járni a köröket a sztúpán, mantrázva, először az Om Mane Padme hum mantrát, itt mindig ezt szoktam elsőként elmondani- jól átjárt az ereje, és ahogy mentem feljebb a sztúpa szintjein, az energiaszintem is egyre emelkedett. Nem csak a hely, nem csak az én emelkedési, tisztulási, minőségváltási szándékom emelt, a világon egyszerre meditálók sokasága is érezhető volt. Már ez önmagában is megérte volna a korán kelést, de volt sok más is, többek között az, hogy ahogy róttam sokadszorra a köröket a sztúpa felső szintjén, felváltva mantrázva és meditálva, csodálatosan megnyílva, megemelkedve, szinte megnyúlva fölfelé… éreztem, hogy leteszek terheket, felszabadítom magam egyre jobban, elmondhatatlan érzések jártak át… aztán egyszer csak ebben a fényes csöndben, megszólalt bennem egy hang, ami nem a “hétköznapi-enyém” volt, nem is gondolat, tisztán elkülöníthető volt ezektől: “mostantól használd a Namastét, mert érted”. Teljesen nyugodt és egyszerű volt- amilyenek általában ezek az erőteljes rálátások, felismerések az életünkben: végtelenül egyszerűen kinyílik valami, helyreáll a kép, ami onnantól kezdve olyan egyértelmű, hogy nem is érti az ember, addig hogy nem látta. Csak elmosolyodtam, hogy köszönöm, jó. … Amikor elkezdtem jógát oktatni, megfogalmazódott bennem, hogy még nem érzem érettnek magamat erre a köszöntésre, azóta kb. eszembe sem jutott… olykor valaki így köszönt jógaórán, én is összetettem a kezem és meghajtottam magam viszonzásképp, de éreztem, hogy még nem tudom hitelesen kimondani, így nem mondtam… szóval már rég nem foglalkoztatott ez a kérdés egyáltalán. Ez is mutatja, hogy ez “sugallat” volt, a bölcsebb énemtől kapott kis jelzés, nem pedig gondolat, amit járattam magamban rendszeresen… De főként azért tudom, mert: teljes nyugalommal érzem. Aki már tapasztalt ilyet, az tudja, hogy milyen bizonyosság ez, aki még nem, az is biztosan meg fogja tudni, ha rendszeresen gyakorolja az elcsendesedést. Szóval, hálásan köszönöm ezt az élményt (is), és a biztatást!
Úgyhogy ha ezentúl így köszöntelek, tudd: valóban szívemből, lelkemből, lényegemből köszöntelek, örülök, hogy találkozunk, keresztezik egymást az útjaink valamiért… én is adok, te is adsz, te is kapsz, én is kapok – köszönöm, hogy tanítasz, hogy tükrözöl valamit számomra, ami által fejlődhetek!<3
És hogy hogy kapcsolódik ez a Húsvéthoz? Ahogy tavaly írtam, Jézus azért halt meg a kereszten, hogy utána feltámadjon és éljen (ld. az apokrif iratokat). A kereszt a tér és az idő síkja, amin megfeszülünk emberként, a tudatállapot, amibe beleragadunk emberként- ezen a síkon halt meg, de aztán feltámadt és élt, kilépett a tér-idő kötéséből az egója feladásával, a teljes elfogadással, a szeretettel. Az volt a szándéka tehát, hogy megmutassa nekünk, isteni eredetünkről elfeledkezett embereknek, hogy ki lehet lépni ebből a síkból, a körökből, amiket rovunk: le lehet győzni a halált, az egót feláldozva! A halálod a félelmed, a kételyed, mert nem bízol magadban, nem hiszel magadban: ha felszabadítod magad, megszabadítod magad, és Te is képes vagy rá, nem kell más, külső segítség, Te magad képes vagy rá. Ott van Benned! Csak engedd! Csak olyat kapsz az életedben, amit meg tudsz oldani, nem szívatásból van bármi, hanem érted van! Minden érted van, mert ha megoldod, megérted: rálátsz: felszabadulsz a terhe alól, és bölcsen, nevetve tekintesz le a korábban hatalmas hegynek tűnő problémára! Ilyen értelemben halt meg “értünk”, hogy megmutassa, hogy ez egy (tudat)állapot, amin változtatni lehet, amiből ki lehet lépni, a rettegő egót, a drámázó, a kontrollmániás egót elengedve.
Tehát az isteni oldalunkra, részünkre, lehetőségünkre emlékeztet valójában a Húsvét- ahogy a Namaste is az isteni oldaladat köszönti. Tehát Namaste, Kedves Olvasó, köszöntöm az isteni részed! Köszöntöm az Örök részed! Köszöntelek az Életben: a Halál csak illúzió, amíg engeded, amíg csüggedsz, amíg félsz, amíg a reszkető ego irányít, csak addig van uralma feletted! Bízz magadban és bízz az Életben- és lásd, minden Téged szolgál: minden azt szolgálja, hogy egyre jobban ráláss erre az illúzióra, és hogy lehulljanak szemed elől a leplek… hogy e szint fölé emelkedj… hogy Feltámadj!
Boldog Húsvétot Nektek és Szeretteiteknek, örömteli és békés Ünnepet!
Namaste:
Bori <3