az ünnepekre

Kedves Mindenki!
Köszönöm szépen, hogy együtt gyakoroltunk ebben az évben, és hogy sokat tanulhattam Tőletek és általatok!
Fogadjátok szeretettel a kis ajándékomat: az alábbi linken található füzetecske segít az elmúlt év összegzésében, és a következő esztendő megtervezésében- tudatosítani a történteket, levonni belőlük a tanulni valókat, és a tanulságok mentén az elkövetkező évet már ezek szerint alakítani. Megéri rászánni 1-2-3 órát a kitöltésére, mert sok felismerést indukálhat. https://yearcompass.com/hu
Az önismeret, tudatosodás hozhatja el számunkra a megértést önmagunkkal és az életünkkel kapcsolatban, és ennek mentén az egyre kevesebb szenvedést és félelmet, tehát az örömtelibb, kiteljesedett, elégedett és nyugodt életet.
Karácsonykor a Fény születik meg, azaz a sötétségből kibontakozik az Öntudat, az isteni erő- ami az Ember számára szabad akarata révén maximálisan elérhető. Ez az Örömhír, amit karácsonykor ünneplünk!

Ahogy Haich Erzsébet is írja:
 ” Az az ember, aki tudatában a testével azonosítja magát, belső sötétségben él, és olyan istállóhoz hasonlítható, amelyben állatok – az állati-testi ösztönök – laknak. Ennek az istállónak az éjszakai sötétjében születik meg az isteni gyermek: az öntudat. Az emberek két típusa fogja az isteni gyermeket felismerni, és előtte meghajolni: az együgyűek, a teljesen képzetlenek, tanulatlanok, akik az értelem kétkedését még nem ismerik, és a természettel egységben élnek; valamint a bölcsek és beavatottak, akik az értelem kibontakozásának hosszú útját már maguk mögött tudják, és nem értelmüket akarják csillogtatni, hanem belső nézőpontból szemlélik a dolgokat, mint a Kelet nagy bölcsei és mágusai! “
“A gyermek is az élet isteni teremtő erejének összesűrűsödött, kikristályosodott formája. Az ember lelkében éppen az anyag törvénye, az összehúzó, összefogó koncentrációs erő révén valósul meg az isteni önvaló, születik meg az isteni gyermek: az öntudat. Amíg az ember az állati ösztöneivel azonosítja a tudatát, állatok lakta istállóhoz hasonlítható. Ebben az istállóban, a különböző állatok között kell az isteni gyermeknek: az isteni öntudatnak megszületnie. Ez a Bak csillagképének koncentráló hatása révén valósul meg. Az elveszett paradicsomba visszavezető egyetlen út az összpontosításon keresztül nyílik meg. Ezért ünneplik az isteni gyermek születését abban a hónapban, amelyben a Nap a Bak csillagképben áll. Ennek az erőközpontnak a kisugárzása segíti elő, hogy az isteni alapelv az anyagban és az anyagon keresztül, vagyis a testben és a testen keresztül nyilvánuljon és valósuljon meg teljes mértékben.”
Boldog karácsonyt kívánok Nektek, és Önmagatok teremtő erejébe és az Életbe, a Fejlődésbe vetett hittel való cselekvéssel kiteljesedő Újévet!
Szeretettel:
Bori

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .