Mélyen egyetértek Soma cikkével. Hosszú időszakon át patriarchátus, azaz férfiuralom volt, a nő a férfi alárendeltje volt, mert nem tartották teljes értékű embernek. És ettől nem csak a nők szenvedtek, a férfiak is: legtöbbjük kettős életet élt, vagy legalább is szenvedett, mert nem tudták megélni a párkapcsolatban azt, hogy társak: szellemi, lelki és testi partnerek is egyben…
Mára ez felbomlott már elég rendesen, de vannak, akik visszasírják, mert az a megszokott és a biztonságérzetet az adja – az újat kitaposni mindig nehezebb, az ismeretlen félelmetes. De ahogy a választások apropóján is írtam a blogon: Új Nő született és Új Férfi az elmúlt időszakban- és ez csodálatos lehetőség mindkét félnek! A párkapcsolatok most alakulnak újjá, át valami mássá: keressük a módját ennek az egyenrangú és egymást támogató, mindkét fél kibontakozását segítő életvezetésnek. Még csetlünk-botlunk, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesz üdvös megoldás és vissza kellene lépni az egyenlőtlen viszonyba (amiben végül is mindenki szenvedett…).
Joós István videóiról nekem is az volt a benyomásom, hogy az elég erősen egocentrikus férfi és az alárendelt női viszonyt tanítja megoldásként– sokak belekapaszkodnak, mert még kiforratlan az új, és ez a képlékenység megrémíti őket… de szerintem ez nem előremutató, nem azt segíti, hogy mindkét fél kibontakoztassa, ami benne rejlik, márpedig csak az visz előre, amiben ott a fejlődés, amelyik helyzetben minden fél fejlődhet, és a saját útján, az hosszú távon az hoz boldogságot!
Szerintem magasra úgy jutunk, ha mindkét fél megtalálja az életben az őt lelkesítő területet, és folyton tesz érte- magáért… és ebben támogatják egymást a felek, a kétségből az egységbe kézen fogva haladnak.
Szóval ne aggódjunk, hogy még nem kristályosodott ki az új, csak dolgozzunk magunkon, és megérkezik a társ is hozzá, ne adjuk az önkiteljesítést a megszokott biztonságáért!!