Egy nagyon aktuális ősi eposz: a Mahábhárata

A Mahábhárata az ősi, hatalmas tudástárban, az Élet összefüggéseit, tudását feltáró Védákban található. Azt mondják, a világirodalom legterjedelmesebb (110 ezer verses) műve ez az 5 ezer éves eposz, melyet a nagy bölcs, Vjászadéva jegyzett le, állított össze. A szó maga azt jelenti, hogy hatalmas/ nagy (maha) India (Bharata volt az ősi neve az országnak, illetve van ilyen nevű dinasztia, király és persze, istenség is, valószínűleg ő volt legelőször… aztán követte még sok más).

Maharisi Véda Vjásza

A Mahábhárata arról szól, hogy egy nagy, uralkodói dinasztia kettészakad, és a család két ága egymásnak feszül, végül nagy, véres háborúban dől el a harcuk… miközben hömpölyög előre a történet, rengeteg fordulat során feltárul előttünk az emberek jelleme, az abból fakadó döntések és az azokból fakadó eredmények… a személyiségből, annak diszharmóniáiból, megrögzöttségeiből fakadó karma (az egyéniség az egyedi és isteni lényeg, a személyiség a rárakódott, a csiszolandó), és ahogy az egyéni karma egy dinasztia, egy nemzet, egy korszak karmájával, illetve dharmájával (feladatával) összefonódik… döbbenetesen sok rétegű mű.

Az egész cselekmény Krisna életének idején játszódik, valamivel a születése előttről indul… Krisna azért született le akkor a Földre, öltött testet benne az Abszolút, hogy a tisztességet, erkölcsiséget, hitet helyreállítsa, mivel annyira elaljasult addigra az emberiség, hogy szükség volt egy nagy megtisztulásra és megújulásra. A Mahabharatában van lejegyezve Krisna híres beszéde, amelyben az életről minden “titkot”, tudnivalót elmond, ezt úgy nevezik, Bhagavad-gíta, azaz a Magasztos Szózata. Érdemes akár csak azt is elolvasni, mert méltán híres, csodálatos mélység, magasság és tágasság van benne… pl. a jógáról, annak rendszeréről is tanít benne, de ugyanúgy a reinkarnációról, karmáról, sok-sok mindenről, ami egy útját keresőben, tudatosodó és érdeklődő emberben felmerülhet… tehát nem véletlen, hogy a Krisna-hívők (akik több vallást is lefednek) a bibliájukként tekintenek erre a szózatra, tanításra.
Amúgy a Mahabharáta bevezetőjében az áll, hogy olyan gazdag és sokrétű, hogy ami benne nincs leírva, az nem is létezik- tehát minden létező jelenséget feltár, körbejár…: „Minden itt van az igazság, a hasznosság, a szeretet és a felszabadulás kérdéseivel kapcsolatban. Ami nem áll ebben a műben, azt hiába keresnénk a világon!”

Krisna

Azért gondolom, hogy nagyon aktuális a tanítása, és ezért több bejegyzést is fogok róla/ belőle írni, mert most is egy hatalmas vízválasztóhoz érkeztünk, most is mindent felforgató, átrendező átalakulás van annak érdekében, hogy letisztuljon a kép, az energia a Földön: aki képes rá, válassza a Fényt, a tudatosságot, aki még nem, az mélyebben belemerüljön az anyagba, és a kőkemény tapasztalásokon keresztül majd, amikor készen áll, öntudatára tudjon ébredni… A mű sok olyasmire hívja fel a figyelmet, ami most is kulcsmomentum, ha könnyedebben akarunk átmenni a folyamaton…
A most zajló elválasztódás tehát tudatosság, tudati szint alapján, és annak megfelelő döntések és cselekvések mentén történik a világban. Azért is nagyon hasznos, mert aki már készen áll a nagyon magas rezgések befogadására, megélésére (a Lelkével egyesülésre, az örömre, bőségre, kellemesre, stb), az tudja egyre inkább ezt élni itt, a Földön, és hamar ki is léphet a karmakörből – és mivel az ilyen emberek egyre jelentősebb számban vannak, a magasabb rezgésük a kollektív tudatot is elkezdi masszívabban átfényesíteni, ez pedig azt eredményezi, hogy aki a tudatosságot, tehát azt választja, hogy elkezdi lehántani magáról a régi, lehúzó rétegeit, traumáit, és nyit a magas szint felé, az hatványozottan fényesedik, fejlődik, még gyorsabban szabadul fel a terhek alól, mert a kollektív rezgése is növekszik, tehát segíti őt a folyamatban… aki nem, az pedig egyre intenzívebb nyomást él meg, mivel a saját alacsony rezgését egyre jobban üti a kollektív egyre magasabb rezgése… ezért még masszívabban tapasztalja az anyagot, a végességet, a félelmet… mindaddig, amíg rá nem ébred, hogy ő maga dönthet róla, mit él, mit választ az életében… és elkezd ő is tudatosan tenni magáért: elkezd fényesedni, a Lelke magas rezgéséhez egyre közelebb kerülni…
Tehát a fényesedés exponenciálisan erősödő folyamat már…

Az Új Korszakról szóló előadásokon/tanításokon belemegyünk ezekbe az aktuális témákba, és az ottani energetikai munka nagyban segíti a nyitottakat, hogy átkalibrálódjanak a tényleg csak most jellemző, új energiára, illetve persze még ennél is intenzívebb az egyéni munka, blokkoldás, amely különösen hatékonyan segít, de aki érez hívást, esetleg elmerülhet a Mahabharatának valamelyik feldolgozásában is (lejjebb ajánlok mindjárt párat), hogy ez is csiszolja, felnyissa a szemét egy-egy dologban az örökérvényű igazságra… Nekem rengeteget adott anno, amikor 2-3 éve elkezdtem olvasni és nézni, annyira átrezgetett, hogy csodás beavató álmaim voltak, sok megértést hozott, és a Teremtés tökéletességét még jobban elkezdtem átérezni- meggyőződésem, hogy a Mahabharata nekem hatalmas lépéseket hozott az éntelenségben, és így hozzásegített, hogy megnyíljanak ilyen mértékben a felső csakráim, a finomérzékelésem…

A mű nagyon erőteljesen tanít a határhúzásra, a méltóság, az isteni fény védelmének mibenlétére; a valódi, magasszintű alázatra, ami a valódi önbecsülésen keresztül tud megszületni bennünk; a fejlődés mikéntjére; a férfi és női együttműködés finom harmóniájára, és még sorolhatnám… ezekből fogok szemezgetni a következő hetekben, hónapokban olykor, mivel ezek most is kulcsot jelentenek az Új Korszak Aranykapuján való belépéshez.

Mahábhárata feldolgozások

Millió feldolgozása, fordítása, átirata létezik, még magyarul is jópár, én most csak azokat írom le, amiket én olvastam, ill. főként azokat, amelyek nekem sokat adtak, hogy ne nyújtsam túl hosszúra a posztot, ami már így is szép méretes. 😀 De hát egy Mahabharatát, “Hatalmas India-eposzt” hogy lehetne röviden…? Főleg, ha valaki ekkora rajongója, mint én… :))

Szóval már 3 változatban olvastam, persze egyik sem a teljes volt, azt még nem találtam meg magyarul (szankszritül sajna egyelőre nem tudok…).

Nekem a legjobban a legrövidebb tetszett, és nem azért mert nem szeretek olvasni, 😀 hanem azért, mert abban érződött, hogy aki írta, tényleg értette és érezte a mű és tanításai lényegét: ez Baktay Ervin prózai átirata, ami az Indiai regék és mondák c. könyvében található (vaterán, antikváriumban, könyvtárban is kapható…). A könyvben még a Rámajána, egy másik érdekes eposz átirata, és a hindu teremtéstörténet is benne van, mindegyik csodás szerintem, mert tényleg átjárja az energia, benne van az erő, az áramlás, mert Baktay tiszta csatorna tudott lenni, közvetíteni tudta a beléjük szőtt tudást, energiát, mert olyan tudati szinten volt már.
Ez sajnos más átiratra, fordításokra nem volt igaz, azok inkább irodalmi műként nyúltak hozzá, így nem szellemültek át tőle a fordítók, nem tudták belecsatornázni a magas szintű rezgést… Szóval Baktay Ervin rulez – ebben is, mint minden művében szuper!! Hála érte!

Sorozat

A Mahabharatát sorozatként is érdemes megnézni, hihetetlen szuper, én imádtam, téli estékre esetleg be lehet ütemezni, fent van a videán az egész, mind a 267 (!) rész, és egy krisnás ember feliratozta magyarul, úgyhogy élvezhetjük a szanszkrit nyelv hallgatása mellett a bölcs tanításokat… hála érte, hogy elérhetővé tette a magyaroknak is!!♡♡

Krisna a sorozatban

Érdemes a belbecsre koncentrálni az első pár részben, amíg megszokod, milyen a látvány, mert az esztétikája nagyon más, mint amit a nyugati filmekben megszoktunk, de ha túlteszed magad azon, hogy bénák a számítógépes trükkök benne, és a drámai pillanatokban picit megragad a történet, mert 5x megmutatják minden szereplő arcát, és olykor élnek a lassítással és hasonló kicsit avíttos és ma már Nyugaton inkább viccesnek ható módszerekkel, valamint, hogy a színészi játék enyhén elnagyolt a mi ízlésvilágunknak, akkor élvezni fogod, mert a lényege, a tanítása miatt nagyon érdemes!
A férjem a Baktay-félét olvasta, nézni nem bírta, de örömmel hallgatta, ahogy elmeséltem neki… márpedig nagyon lelkesen meséltem, mik történtek benne, miket ad az írt változathoz a sorozat, és hogy Krisna milyen bölcs szösszenetekkel villant be a cukin giccses édenkertjéből egy-egy tanításra…
Szerintem nagyon jól, értő módon van megcsinálva, a rendező abszolút értette, érezte, mit kellene átadni benne, és a színészek is belerázódtak, egyik-másik nagyon is!
A Bhagavad-gíta is nagyon megérintett benne, a végkifejletben pedig Krisna olyan tanításokat ad le, hogy folyamatosan futkározott rajtam a libabőr, annyira csodásan tiszta, egyértelmű, határozott… az isteni törvény, rend áramlása úgy jön, hogy az ember csak les, és más nem tud, mint végtelen hálát érezni, és fejet hajtani a Teremtés hatalmassága és zsenialitása előtt… ♡♡♡

És még egy kedvcsináló adalék: jópár kellemesen kigyúrt pasas van benne, akiknek meglepően jól áll a fülbevaló és mindenféle királyi dísz… 😀 És a nők is gyönyörűek benne, amúgy! A női-férfi minőségekről biztos lesz bejegyzés még a Mahabharata mentén is…

Panchali és az 5 pándava fivér

No, még órákig tudnék ódákat zengeni a sorozatról és a mondanivalóról… de akkor most csak annyit írok: melegen ajánlom annak, aki érzi, hogy megszólítja most vagy majd… És majd folyt köv… Halottak napja apropóján pl. már a napokban remélhetőleg lesz egy poszt Krisna tanításaiból… (no, most ez sakk-matt: fejtörtést okozok azoknak, akik szeretnének engem felcímkézni valamilyen vallással, eddig legtöbben buddhistának gondoltak, no, most itt a hindu és vaisnava, stb… lehetőség is! 😀 de amúgy egyik vallást sem követem, a dogmák, szabályok ideje lejárt, én úgy érzem… számomra mindenképp, én a tudatosságban, a tudat végtelen fényében, erejében és a feltétel nélküli szeretetben hiszek… és pl. Krisna is, aki maga a Teremtő, a legmagasabb és legtisztább Tudat megtestesülése, ő is erre biztat a Bhagavad-gítában: “Add fel a vallás minden változatát, és hódolj meg egyedül előttem! Én megszabadítalak minden bűnös visszahatástól (~karmától), ne félj!” )

Mahábhárata sorozat főcímdala és annak szövege

Ezt még ideteszem, mert annyira szeretem.
A szöveg (legalul) és fordítás (lejjebb) a Narottam blogról származik, ahogy a sorozat feliratozása is. Hála érte! ♡♡♡ Alatta pedig a youtube-ról a főcímdal… én imádom ezt is, olyan erő van benne, ami jól tükrözi a Mahabharáta súlyát, örökérvényűségét…
Remélem, lesz, akinek szintén legalább olyan csodás élményeket ad, mint nekem! ♡♡♡
Namaste♡
Bori

Magyar szöveg

Ez egy történet a háborúról,
A világ javulásáról:
Erkölcsi-erkölcstelen, kezdet és vég,
Igazság-hazugság, káosz-gyalázat,
Az önzés története.

A végső jelentése (a helyes cselekvés)
Az erő, a hit,
Az újjászületés szabadsága.
Ez az élet teljes összefoglalója
Évszázadok óta,
A legapróbb részecskékben és
A világegyetem tükörében egyaránt
A Védák több millió története.
A tettek (karma) története,
Az istenek nyelvén (szanszkrit)
Ez a történelem bizonyítéka évszázadok óta.
Krisna dicsősége,
A Bhagavad-gítá magasztossága.
Ez a szent könyvek közül a legnagyobb.
Mahábhárata
Mahábhárata

Hindi szöveg

Hai katha sangram ki
Vishwa ke kalyan ki
Dharm adharm adi anant
Satya asatya kalesh kalank
swarth ki katha paramarth ki
Shakti hai, vakti hai
Janmo ki mukti hai

Jivan ka ye sampoorn saar hai

Yug yug se, karn karn me,

srishti ke darpan me

Vedo ki katha apar hai

Karmo ki gatha hai

Devo ki bhasa hai

Sadiyo ke itihas ka praman hai

Krishna ki mahima hai

Gita ki garima hai

Grantho ka megadja te mahan hai

Mahabharat Mahabharat

??

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .