A valódi értékteremtés egy újabb példája

Az igazi értékteremtés méltó példája a Füzes-család munkássága Orfűn. Kitartó munkával újraélesztették a malmot, de nem elvágyódó, múltba révedő hagyományőrzés igényével, ami végső soron csüggeszt, mert elvon a jelentől, hanem úgy, hogy igazán táplál, éltet, mert tudást ad át, közösséget épít, valódi egészséget, tudatosságot szolgál, azaz erősít és szabaddá tesz = ez a magas szintű érték, isteni árnyalatot hordozó tevékenység, amitől valóban gazdagabbá válik az egyén, a kis és nagy közösség is.Anno írtam a blogon, hogy ilyesmikkel lehet újjáéledni minden, nemzeti szinten is, ilyen alulról építkező, valódi értéket hordozó tevékenységekkel: https://pipiter-joga.hu/2020/06/06/szepbe-szott-hit/ 🙏💗

Az Orfűi Malmok bejegyzése:

“Mondják, ha egy ember elég sokszor meséli el a történeteit, szép lassan eggyé válik velük, míg végül általuk ő maga is halhatatlan lesz. Ma tíz éve, hogy 2011-ben elhunyt Füzes Péter, aki nélkül az Orfűi Malmok nem lehetne az, aminek ma ismerjük. Személye annyira természetes része volt a vízimalom életének, mintha jellegzetes alakja ma is bármelyik pillantban felbukkanhatna a kemencés ház ajtajában.

Vannak emberek, akiket egész életükön át elkísér valami belső bizonyosság, ami mozgatja, hajszolja őket nagyszerű, rendkívüli dolgok felé. Mondhatnánk, édesapánk sorsát előre meghatározta a molnármesterség családban hagyományozódó öröksége, ami több generáción keresztül véste bele magát a vérünkbe és családi identitásba. De sokkal inkább helytállóbb azt mondani, hogy ő maga szőtte össze a sorsát az orfűi malmokkal. Gépésztechnikusként végigjárta a gyökereitől egyre távolabb kerülő modern malomipar valamennyi ranglétráját: gépszerelő lakatosként, gépforgácsoló esztergályosként, művezetőként, és később mint részlegvezető hamar ismertté vált lehetetlent nem ismerő, egyedi megoldásairól. Sok esetben fejlesztései bőven túljutottak a megye határain. A kilencvenes évek ígéreteket és lehetőségeket magában hordozó levegője őt is cselekvésre késztette. Míg azonban sokakat inkább az anyagi haszon reménye mozgatta, édesapánk valami mást, valami többet keresett, amiben egyedülálló módon találhatja meg hivatását és küldetését.

Az orfűi malmok újjáélesztését.

Talán a molnárörökség volt az, ami miatt nem bírta elviselni, hogy egy olyan élő, lélegző és folyton mozgó, változó dolog, mint a malom, pusztán múzeumként működjön. Elszántságát nem kezdte ki, ha az akkor itthon rendhagyó ötleteivel falakba ütközött. Ha valahol elutasították, kisvártatva visszatért, és előadta újra, hogy mire gondolt. És ha nem ment elsőre, esetleg másodjára, akkor ment harmadszorra, míg a másik félre átragadt ez a szinte vallásos áhítat. Végül hosszas tervezgetés után édesapjával, Füzes Antallal és barátjukkal, Pápa Jenővel kezdték meg 1993 decemberében az orfűi vízimalom őrlőberendezéseinek felújítását. Fél évszázad után az orfűi vízimalom az ország egyetlen patakmalmaként kapott működési engedélyt a gabonaőrlésre. A malmokhoz látogatókat kisvártatva csörgő-zörgő, minden tekintetben élő malom fogadta. A gépeket kezdetben villanymotor hajtotta. A következő években visszaterelték a vizet a malomhoz, megtisztították a természet által elhódított malomárkot, helyreállították a vízikereket. A szinte legendás úton módon megszerzett új göröndölyt helyben, kézzel esztergálták, mielőtt helyére illesztették. A malmok felújításán túl a kenyérsütés egyre inkább feledésbe merülő hagyománya is az ő kitartó munkájának köszönhetően elevenedett fel ismét a molnár egykori füstös konyhájának kemencéjében.

A világ mégis mintha lassabban követte volna. Az egyébként is fogyatkozó számú, földből élő gazdáknak egyre körülményesebb volt Orfűre szállítani a gabonát, a jó minőségű, tiszta búzára és lisztre még nem alakult még ki elegendő kereslet. A pékségek inkább az olcsóbb, ipari lisztet vásárolák, és kevés háztartás engedhette meg magának a tudatosságot a liszt terén. A nehezebb időszakok mégsem kezdték ki a személyiségét jellemező szelíd derűt és eltökéltséget.

A kétezres években még meglátták a hagyományos módszerekkel őrlő malomban rejlő óriási lehetőséget. Bio minősítést kapott a vízimalom, a külföldre gyártott tésztához őrölt biokukorica pedig egész évre munkával látta el a vízimalmot. A feladat teljes embert kíván, édesapánk pedig az egyre szigorúbb orvosi intelmek ellenére sem változtatott a munkatempóján. Az utolsó években szinte a kórház és a malom között járkált. Talán itt is tartotta, egyszersmind fel is emésztették a malom körüli teendők, a megvalósításra váró tervek és ötletek. És hirtelen a mindig tevékeny vízimalom egyszercsak elcsendesült. A lisztpor lassan elült, a malomillatért egyre közelebb kellett hajolni a gépekhez. Ma már csak üresen, „csilingelve” forognak a gépek, arra várva, hogy egyszer valaki újra felöntsön a garatra.

Munkáját és életútját több díjjal is elismerték. Ezeket sosem kereste igazán, az erőt és a megelégedettséget megtalálta a gyerek csodálkozó szemében és a látogatók figyelmében. Ő lenne a legjobban meglepődve, ha tudná, milyen tisztelettel emlékszik vissza ma a szakma az ország egyik utolsó vízimolnárára, és hogy a környékbeli háziasszonyok máig emlegetik kilóra kimért orfűi lisztjét. Szeptember 30-án rá emlékezünk. Édesapánk, Füzes Péter emlékére (1952 – 2011)”

Az eredeti bejegyzés itt olvasható.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .