A jóga világnapjára

Június 21. 2014 óta a jóga világnapja, és szuper, hogy egyre népszerűbb, sőt, mondhatni, “divatosabb” a jóga – soha rosszabb trendet…!:)

Sokan csupán nyújtós tornának gondolják, ahol az a haladó szint, ha megy a spárga vagy a fejenállás, holott egyáltalán nem erről van szó valójában- ez egy sokkal mélyebb hatású, sokkal messzebbre mutató, átfogó, az élet minden területére kiterjedő/ kiterjeszthető módszer, eszköztár… amit ha rendszeresen gyakorlunk, nem csak rugalmas és erős lesz a testünk, de személyiségünk is nagyon sokat fog változni, pozitív irányba… azaz úgymond “lelkileg” is sokat tudunk fejlődni általa- de inkább: a tudatunk az, ami alakul a jógának köszönhetően. És az a zseniális, hogy akkor is tudattágítóan, -emelően hat, ha nem tud erről a hatásról, és mondjuk csak azért gyakorol vki rendszeresen, hogy az Instára menő képeket tegyen ki: a rendszeres gyakorlással szépen csiszolódik a fókusz: kívülről belülre… és még az is megtörténhet, hogy fényképezés nélkül is jólesik egy idő után a gyakorlás…;):) (Ezért se vizslassuk, hogy ki miért gyakorol: a jóga dolgozik, nyugi- amellett meg nem a mi dolgunk.:)

Patandzsali a Jóga-szútrájában (Kr. u. 2-4. század?) így fogalmazza meg, mi is a jóga: “A jóga az elme-közeg változásainak elnyomása.” (Baktay Ervin Diadalmas jóga c. könyvéből).
Hogy miért igyekszünk az elme köreiből kilépni/ eltávolodni azoktól? Hogy miért érdemes a hétköznapi (gondolati) köröket megtörni legalább egy-egy jógaóra idejére megszakítani a napi zizit és fókuszálttá válni, önmagunkra figyelni? Mert magunkra összpontosítva tudunk megérkezni a jelenbe, az itt és most-ba. És ez azért izgalmas, mert ott hozzuk létre a jövőnket, de ami igazán lényeges: ott találkozhatunk Önmagunkkal. Sehogy máshogy nem tudunk tartósan elégedetté, sőt boldoggá válni, mint ha megismerjük önmagunkat. Így kikerülhetetlen, hogy időt szánjunk az ilyen kis csendes “szeánszokra” magunkkal…

Ahogy Buddha tanítja: “Ne zsúfoljátok tele lelketeket haszontalan gondolatokkal. Minek rágódni a múlton, elébe menni a jövőnek? Maradjatok a jelen pillanat egyszerűségében.”

Minél inkább fókuszáltak tudunk lenni, annál tovább a jelenben tudunk maradni, így leszünk egyre tudatosabbak, és így tudunk töltődni, magasabb energiaszintre kerülni. A jelenben tudunk kapcsolódni a Felsőbb tudatosságunkkal, a magasabb szintű, Bölcs Énünkkel… rálátni egyre jobban Önmagunkra, az életünkre, a sorsunkra, utunkra… válaszokat kapni, megérteni, elfogadni, elengedni, integrálni…

Ahogy Osho megfogalmazza: “A jóga erről szól: hogyan helyezzük át koncentrációnk középpontját, a fókuszt a testről a lélekre, az anyagról az anyagon túlira, a láthatóról a láthatatlanra, az ismertről az ismeretlenre – a világról Istenre.”

Yesudian pedig így: “A jóga egyik jelentése: Istenbe merülni. Továbbá a kifejezés utalás a magasabb rendű én és annak igájába kényszerített személyes én összeköttetésére. Az út a rabságból a szabadságba, az öntudatlanságból az isteni öntudatba, az elszigeteltségből az egységbe: Ez a jóga!”

Szóval nem csak a meghosszabbított fiatalság és feszes fenék miatt érdemes jógázni- ezek csak a kedvező mellékhatások. 😀

Az alábbi filmet ajánlom figyelmetekbe a mai különleges napon, ami nem csak a jóga világnapja, hanem Napforduló és Újhold is egyben. Egy kis betekintés a jógik életébe. (Magyar felirat bekapcsolható.)

Namaste
Bori

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .