Karácsonyi köszönet és kívánság

? Kedves Jógások, kedves Nők! ?
Köszönöm, hogy ebben az évben is együtt gyakoroltunk, és külön köszönöm, hogy megtapasztalhattam a női kör támogatásának erejét- mind a heti rendszerességű közös jógaórák körében, mind a hétvégi foglalkozások körében- csupán csak a közös gyakorlással sokat segítettetek a nehéz időszakokban, amelyeken keresztülmentem ebben az évben!

Sokan tudjátok már, hogy egy év mérlegelés után, idén tavasszal eldöntöttem, és a korábban vállalt kötelezettségeim teljesítését követően, nyáron kiléptem a közösségből. Rengeteget tanultam általa az 5 év alatt, sokat fejlődtem a közvetlen és közvetett tanítások által is, de úgy éreztem, a közös út végére értem, úgy tudok igazán fejlődni és az utamat járni, ha kilépek ebből a kötelékből.  Azonban továbbra is Kisberényben maradtam, mivel a Férjem tag szeretne maradni – elfogadjuk egymás döntését, de természetesen hozott nehéz pillanatokat, napokat, sőt, olykor heteket is a szemléletbeli különbség.  Újra megtapasztalhattam, hogy az elcsendesedés, a meditáció, az összegzés hogyan hoz felismeréseket, rálátást – és később sok kérdésben már teljes békét. Ezt az folyamatot végigjárva végül sokat gazdagodtam, és így még inkább megerősödött bennem a hit – ami a tapasztalat által már tudássá érett -, hogy a befele figyelés, önmagunk vizsgálata, Önvalónk bontogatása, megismerésén való munka tud igazán nagy erőt adni, és kiérlelni a nyugalomhoz, békéhez szükséges bizalmat. Önmagunkba és az Életbe vetett bizalmat (ami végül is egy és ugyanaz).      Az viszont egy teljesen új tapasztalat volt számomra, hogy a jógaórákon és -foglalkozásokon, -táborokban létrejövő női körök, kis közösségek micsoda erőt nyitnak meg: hálát adtam minden jógaóra, közös gyakorlás végén az átélt támogatásért! Úgy érzem rengeteget erősödtem mindezek által, és így a további események elébe is teljes nyugalommal tekintek.  Köszönöm Nektek, hogy a jelenlétetekkel hozzájárultatok, hogy megtapasztaljam ezt! ? ?
Az alábbiakkal pedig szeretnék  Nektek örömteli ünnepeket kívánni, elősegíteni, hogy megtapasztaljátok, megéljétek Önmagatok teremtő erejét, a Békét és Szeretet minél többször és hosszabban az Újévben!
? Egyik ajándékom Nektek immár hagyományosan a Year Compass évösszegző és -tervező füzet, amelyre ha rászántok 1-2 órát, hasznos felismeréseket hozhat azzal kapcsolatban, mik hogyan alakultak az évetekben- és hogy mit változtatnátok vagy erősítenétek méginkább 2020-ban! Ebben a blogbejegyzésben el tudjátok olvasni, miért is jó összegezni, hogyan tudtok valóban elengedni/ integrálni, azaz a nehéz időszakokból is profitálni
? Másik ajándékom Nektek- azoknak, akik nem hallottak még róla- a “Gyógyító kód” és “Szeretetkód”: ezt a napi 6-9 perces meditációt most már 3,5 hónapja folytatom, minden nap legalább 1x, és nagyon hatékonynak tartom, férjem is csinálja kb. 2 hónapja, és ő is mondja, hogy tapasztalja, hogy sok feszültséget, káros berögződést ki tudott oldani a segítségével. dr. Alex Loyd 12 év imádkozást követően “kapta meg” a módszert, melegen ajánlom Nektek a “Gyógyító kód” és “Szeretetkód” c. könyvét, amelyben leírja, milyen klinikai vizsgálatokkal, kutatásokkal támasztja alá a hatékonyságát, ill. milyen eredményeket tudunk elérni különböző testi és lelki problémakörökkel kapcsolatban, ha rendszeresen alkalmazzuk ezt a pár perces módszert.  Javaslom Nektek, hogy iktassátok be napi rendszerességgel, és tapasztaljátok meg Ti is a felszabadító, feltöltő erejét!
Egy magyar hölgy egy összefoglaló videót is készített a módszerről, miután ő maga is meggyógyította vele a porckopását, ezeket a videókat itt találjátok:
FRISSÍTÉS: eltávolította a hölgy a videókat, gondolom, a kiadó kérésére (?), most a kiadó előadásait találjátok meg a Youtube-on- az alapokat meg lehet tudni ebből is, de ajánlom elolvasásra a könyvet a részletekért (könyvtárakban megvan):
? A harmadik ajándékom Nektek az alábbi idézet Spalding “Mesterek élete és tanításai” című könyvéből, amelyet amúgy érdemes végig is elolvasni, igazán perspektívatágító tudás van benne, amit talán ez a részlet is megmutat. Olvassátok szeretettel, és engedjétek, hogy kibontakozzon Bennetek is, amiről ír, és a kétségből, a félelmekből a bizalomban, békében, bőségben és szabadságban tudjatok minél többször és minél hosszabban élni, létezni! Mert a karácsony is erről szól, annak a felismeréséről, hogy a Fény, a magasabb szintű tudatosság, az isteni Önvaló, a Forrás – hívhatjuk bárhogy- ott van bennünk, és legyőzi a sötétséget. Jobb pillanatainkban, flow állapotban érezzük is, de tudnunk kell, hogy ez az állapot nem a véletlen vagy a vak szerencse műve: tudatosan, befele figyeléssel ezt elő tudjuk idézni magukban, amikor csak akarjuk- ennek felismerése, tudatossá válása a Karácsonya Tudatosság maga az isteni gyermek, ami a megváltást hordozza, azaz a félelmektől, a véges anyag rabságából való megszabadulás lehetőségét jelenti, és ez a lehetőség mindenkiben ott van– csak elő kell hívni a befele figyeléssel.:) Ez az Örömhír, a Megváltó tudás, aminek megnyilvánulását ünnepeljük ilyenkor.
Baird T. Spalding: Mesterek élete és tanításai – idézet:

„…létezik egy mindentudó, intelligens Szellem, […] ez az intelligencia isteni, végtelen és mindent áthat. […] Nevezhetik ezt a mindentudó, intelligens Szellemet Istennek, illetve Jónak, kívánság szerint, mert az embernek szüksége van arra, hogy mindennek neve legyen. Mihelyt egy dolgot elnevezett, megvan a hatalma arra, hogy létrehozza. Ha az ember bármit igaz tisztelettel, imádattal és hálaadással nevez meg, képes arra, hogy azzá váljon, amit megnevez, és valóban azzá is válik.
Így látható, hogy az ember tetszése szerint Istenné vagy állattá válhat. Azzá az eszményképpé válik, amit önmagának nyújt követendőül. Ezzel a gondolkodásmóddal könnyű belátni, hogy az ember Isten egyszülött fia, vagy az állat egyszülött fia. Így választása szerint gonosszá, illetve ördöggé válhat, ha a gonoszt tartja szem előtt; vagy Istenné válik, ha Istenre tekint.
[…]

Ez az Intelligencia megfigyelője és rendezője – ahogy mindig az volt – tökéletes, Isteni, Eszményi tervének. Az Intelligencia tudta, hogy szükség van arra, hogy élő formát hozzon létre, és felruházza az összes képességgel, melyeken keresztül teljesen kifejezheti magát. Ez az, amit halhatatlan embernek nevezünk. Ez az Isteni Eszmény, amely minden mozzanatban és irányban széttagolja önmagát, a ma minden emberben meglévő halhatatlan. Miután ezt az embert a mindentudó Intelligencia és Szellem Isteni Eszményében teremtették, úgy indult útnak, mint az Elv Fia, hatalommal rendelkezvén minden sajátosság, minden feltétel felett. A Fiú azt jelenti, hogy vele egyesülve, nem szolgájaként. Arra volt szükség, hogy ez a Fiú teljes mértékben szabadon választhasson, és semmiképpen ne válhasson rabszolgává vagy bábbá.

Ennek a halhatatlan eszményképnek mindig tartalmaznia kell egy részét vagy szikráját annak a központi tűznek, amelyből életre hívatott, illetve kivetült. Ez a kivetítés az első sejt volt, amely végül az ember testévé változott, és az élet szikrája, amely mindig megmarad és soha nem hal meg. Ez a sejt név szerint Krisztus. Jóllehet, sokmillió alkalommal osztódott és ismétlődött, megtartja a belévetített és beleplántált képét az Isteni Szellemnek, és nem ronthatja meg az emberi gondolkodás. Ezért az ember mindig isteni.

?? Kívánom Nektek, hogy ennek tudatában legyen valóban boldog a karácsonyotok, és Önmagatok kibontásával Teljes, Békés, Sikeres az Újévetek! ??
Szeretettel:
Bori
?
ui.: jan. 6-tól indulnak újra az órák, az egyéb foglalkozások időpontjait megtaláljátok itt: https://pipiter-joga.huesemenyek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .