“Egy napon a lakásunk ablakánál álltam, és kisfiammal figyeltem az utca túloldalán álló vadgesztenyefáról lassan, körözve lehulló faleveleket.
Mint már annyiszor, most is az élet értelmén töprengtem.
– A halál – gondoltam magamban -, újra meg újra a halál!
Ekkor meghallottam a belső hangot:
– Halál? Miért csak a valóság egyik oldalát veszed figyelembe? Mire hívják fel tavasszal a fák és az egész természet a figyelmet? Az életre! Újra meg újra az életre! A halál és az élet örök körmozgás során váltakozik. A halál csupán az élet másik oldala…
Ebben a pillanatban világossá vált előttem, hogy a fa most ősszel visszaszívja magába a leveleiből az életerőt, majd kiüresedett burokként elhullajtja őket. De csak a burok hullik el! A fát éltető energia továbbra is a növényben szunnyad, majd tavasszal újra kiárad, a fának új öltözetet, új lombozatot ad, az élet pedig örök körmozgásban ismétlődik. A fa kileheli és belélegzi az életet, csak a lombozat változik, a külső burok! Az élet örök, mert az élet a vég nélküli létezés. Más is világossá vált előttem: az örök létezés forrása – amelyet az emberek Istennek neveznek – az emberbe is belé leheli
az életet – ahogy a Bibliában is olvasható, Isten Ádám orrlyukán keresztül lehelt belé életet -, majd visszaszívja, a kiürült burok pedig elhull: az ember teste meghal. Az élet azonban nem szűnik meg, újabb testbe költözik örök ritmusban, amely a világegyetem összes megnyilvánulásában felfedhető, az égitestek keringésétől az élőlények szívveréséig.”
(Haich Erzsébet: Beavatás)
? A lét örök. Létezem. Én vagyok. Minden Egy. ? Az emlékezés nem árt, de ha belesüppedsz, nosztalgiázol, sajnálod, aki elment, sajnálod, aki itt maradt, akkor nem a valóságban élsz, nem tudsz a valóságban, valósan cselekedni, és megrekedsz. Megbénulsz, beszűkülsz, megfojt az érzelmek kötése… nem áramlik benned és körülötted az Élet- és igazából már nem is élsz… Az egyetlen esély visszatérni az életbe, hogy el kell engeded, és úgy tekinteni a (vele/ általa) megéltekre mint tapasztalásra- hisz’ ezért vagyunk itt, ezért születünk a Földre, hogy tapasztaljunk, fejlődjünk… mindaddig, amíg egyszer elérjük az Egységet, és már nem kell testbe kényszerülnünk és a hibáinkból tanulni, tanulni és tanulni… Nehéz téma, tudom, de érdemes megtanulnod az Életre, a “Van”-ra, sőt leginkább az “Itt és Most”-ra fordítani a figyelmed, hogy ne korlátozzon semmi, és kitölthessen, átjárhasson az Élet. Döntsd el, hogy az Életet választod, és kezdd el gyakorolni… és egyre könnyebb lesz!