Idén mára, május 7-ére esik Buddha születésnapja, a Teliholddal együtt. Ez egyben a megvilágosodásának, és a Földről való eltávozásának is napja… Baktai Ádám oldalán olvashattok még róla, a szokásokról, a yantráról, amit ki lehet tenni a falra ma pl.
Jó az ilyen napokon hangolódni, mert nagy erők mozognak.
Ehhez javaslom pl. Buddha beszédeit, tanításait, pl. azt hiszem időszerű ez a tanítás a betegségről…
Vagy A három próféta könyvében lehet az életéről olvasni és elmélkedni rajta…. Vagy javaslom A szív szútra olvasását, meditálást rajta, és a mantrázását, vagy a mantrára hangolódást. Én mantráztam a szív szútrát kb. fél évig, és nagyon megszerettem, nagyon meg tudtam vele emelni az energiaszintemet- néha mostanában is előveszem (sokszor ezt éneklem jógaórára menet a kocsiban;), sőt “meg is zenésítettem” :DD így kántálni is szoktam, de nem adom most elő…:D Inkább javaslok magam helyett gyakorlottabb művészeket: sokfélét lehet találni a neten, nekem ez tetszett a legjobban: Deva Premal bevezetője után szerzetesekkel recitálja 108x (jó kis torokhang:)- a recitálás 3:36-nál kezdődik, de kellemes az előtte levő felvezető mantraéneklés is szerintem.
Akinek ez nagyon fura még és nem szeretne hangolódni, az érdekességképpen is belehallgathat- az tényleg furcsa élmény lesz így elsőre! 😉 😀 … Élőben a zalaszántói sztúpánál volt szerencsém hallani buddhista szertartást és torokhangon recitálást, amikor egy magas rangú, megvilágosodott tanító-szerzetes, Khenpo Tashi Rinpocse, érkezett 1-2 éve, különleges és nagyon felemelő volt… (az ilyen élmények leírására mindig nehéz szavakat találnom, úgyhogy jobb híján így mondanám…)! (Különösen meghatározó volt áldásra járulni elé, olyan erő áramlott belőle, hogy majdnem hanyatt estem…:)
Szóval én szeretek ilyeneket hallgatni, hangolódni a segítségükkel, gondoltam, megosztom, hogy aki még nem hallott ilyet, az is találkozzon vele…:)