Szeretettel és tisztelettel köszöntök minden Anyát a mai napon! Minden anyát, aki testében nevelte babáját, minden anyát, aki várta, várja, hogy jöjjön az értesítés, hogy megérkezett a babája, mehet/nek érte, és minden anyát, aki még küzd testileg és/vagy lelkileg, hogy anyává válhasson, hisz szívében már az…! És köszöntöm azokat a nőket is, akik szellemileg vagy tárgyilag teremtenek, és ebből a szempontból élik meg az anyaságot! <3 <3
Mindegyik út sokat tanít, gyarapít. A hiány, a meglét, a korai, a késői, a gyors, a lassú, a sok, a kevés… Mindegyik tanít. És mindegyik tiszteletre méltó. Nem több és nem kevesebb a másénál… Az anyaság témaköre nekem korábban sok küzdelmet, aztán tanulást jelentett, és most már egy jó ideje örömteli békét és hálát. (Köszönöm az utamat, a sok ajándékot, amit kaptam a során…! Erről egyszer, talán nem is olyan sokára, fogok hosszabban is mesélni Nektek, mert tudom, hogy sokaknak még nehéz téma ez…)
Minden nőben ott az anya. Akkor is működik benne, ha nincs hús-vér gyermeke: akkor is éli, tapasztalja a befogadást, a táplálást, az elengedést… valamelyik könnyebb, valamelyik nehezebb… Ez így van rendjén, hisz azért született női testbe, hogy ezeket megismerje, tanulja, csiszolgassa…
Az anyaság örömeit és nehézségeit ez a mostani időszak talán még inkább felerősíti, a kisgyerekes anyukáknak komoly igénybevétel az egész napos felügyelet kikapcs. nélkül. Amellett, hogy nagyon klassz, hogy több időt lehet együtt tölteni, intenzív türelempróba is lehet… Épp ezért bátorítok minden nőt és anyukát, hogy merjen segítséget kérni, vonja be a párját, férjét is! Tapasztalatból mondom, hogy jóleső érzés a férfiaknak is, ha segíthetnek, akkor is, ha nem feltétlenül veszik észre maguktól, mikor mi lenne előremozdító. Kérjük meg és hagyjuk, hogy csinálja, megoldja. Hasznos, ha gyakoroljuk elengedni a gyeplőt, és segítséget kérünk (nem csak a párunktól: bárkitől!)- és főleg épületes, ha még akkor kérünk, amikor még nem vagyunk szétszedve és még nyugodtak vagyunk, még tudunk kérni, és nem követeljük, hibáztatjuk, lebarmoljuk…
Néha az az érzésem, hogy a mai nők nagy része rengeteg macho életet élt már le, és most azért született női testbe, hogy tudjon kérni, merje elfogadni a gondoskodást, merje engedni és tudja értékelni a saját elképzelésétől különböző megoldásokat… és merjen pihenni! Természetesen magamból indulok ki: én is küzdök ezekkel, igyekszem tudatos lenni ebben a tekintetben is, és megéri, mert nagyon finom, meleg érzéseket kelt, amikor hagyom, hogy gondoskodjon rólam, hogy segítsen a férjem- de ez csak akkor jön létre, ha el tudom engedni a kontrollt… ami néha félelmetes, de végül mindig valami nagyon különleges élmény jön ki belőle, mindkettőnket nagyon emel, tölt ez a helyzet. (Most a férfiak tanulni valóját nem ragoznám, bőven van nekik is, természetesen, de most nem ez a téma- Soma könyveit pl. ajánlom, pl. az Új egyensúlyt…)
Visszatérve az anyaságra, szeretnélek Titeket az alábbi kis életképpel köszönteni, ill. a lejjebbi filmmel ezen a napon.
Az idézet Légrádi Nórától származik (engedelmével osztom meg), akit az egyik pécsi Bevezetés a meditációba csoportban ismerhettem meg, és akinek négy gyerkőce van, a négyből három pedig 3 éves hármasiker…:) <3 Szeretem olvasni az írásait, mert őszintén megmutatja bennük az anyaság küzdelmes és örömteli oldalait is, amivel sokakat bátorít, hogy merjék vállalni önmagukat, és ez nagyon fontos példa, mert sok nő még mindig a tökéletest hajszolja, erőn felül valamilyen ideát, képet akar elérni… pedig így tökéletes: pont Te, pont így kellesz a gyermekednek…! Ez az április eleji bejegyzése is tükrözi a tényt, hogy az anya az origó a családban, ennek minden boldogságával és nyűgjével… engem nagyon meghatott…
” #karantén4gyerekkel #muszájnevetniis
27. nap
A gyerekek számára ez a karantén nem más, mint anyával töltött extra idő, amit nagyon élveznek. Nagyon intenzív együttlét, próbáljuk az idegrendszerünk határaihoz képest nekik széppé tenni a számunkra nem mindig könnyű napokat.
Sokszor érzem, hogy nagyon nincs türelmem, kell egy kis egyedüllét, de nem lehet. Alapból nem megyünk sehová, és a folyamatos együttléttől nagyon anyásak is mind, ha próbálok kicsit elvonulni, akkor is percenként jönnek utánam.Ez azért bevallom, nagyon fárasztó tud lenni.
Ma is épp próbáltam tíz percig elbújni, amikor beoson az egyik fiam. Már épp mormoltam magamban, hogy legalább 5 percet bírnátok ki nélkülem. Aztán lassan odajön, lesi, mit szólok, majd odaad egy körbevágott, mosolygó felhőt: “Anya, ez a tied. Mosolyog, mert te itt vagy.”
Életem legszebb ajándékát kaptam. “
<3 <3 <3
A film pedig, a “Csak tudnám hogy csinálja!” ugyan nem kapott magas pontszámot az imdb-n, de nekem mégis nagyon tetszik, mert kedves, vicces és jól bemutatja az anyai/ női lét sokoldalúságát: attól, hogy szerető anya vagyok és szerelmes feleség, finomat sütő-főző meny, még lehetek szuper profi pénzügyi elemző is… vagy akármi is… De az az élmény igazán, ha nem egyedül küzdünk minden feladattal, mint egy magányos dzsungelharcos, ha nem szégyelljük, hogy nekünk is van más is, mint a család… és a munkahelyen pedig nem szégyelljük, hogy igenis anyák vagyunk, akik imádják a családjukat, és rájuk is akarunk időt szakítani, mert nem a karrier a minden…
Ehhez még tovább kell alakulnia a világnak, tényleg levetkőzni a patriarchális maradványokat, azt, hogy a férfi az etalon: mindkettő etalon, a nő és a férfi is, mindkettő “normál eset”, az normál eset, hogy egy nő szülési szabadságra megy, és aztán visszatér a munkájába, stb. Ez nem extra, nem nyűg, nem fura, erre kell új szokásokat kialakítani, mert ez alap egy normális társadalomban. Nincs alá-fölérendeltség, hanem mellérendeltek vagyunk, egymást kiegészítő csodák, és a két különböző működés fantasztikus hatékony és felemelő tud lenni, ha teremtünk neki teret, ha hagyjuk… Még rugalmasodnia kell a világnak, hogy ez át tudjon alakulni, empatikusabbá kell válnia a rendszernek, azaz az embereknek (az empátia női minőség, ami a 2-es szám… az sem véletlen, hogy a kétezres években indult el ez a változás úgy igazán…) de már jó úton járunk, és hogy ez haladjon, még inkább felülíródjon a fejekben a régi sok berögződés, mi, nők azzal segíthetjük, hogy megtanuljuk megfogalmazni ÉS kimondani, hogy mit szeretnénk! Ne szégyelljük, ha szükségünk van én-időre, akár továbbképzésre, tanulásra vagy pihenéshez… kérjünk segítséget, kommunikáljuk, amit szeretnénk!! Nem szégyen, ha kimondjuk, hogy nem bírunk mindent, hogy van, ami már sok. Hogy van, amit már nem tudunk/ akarunk vállalni, hogy van, amiben gyengék vagyunk. Mondjuk ki! Nyugodtan, nem bántóan, de egyértelműen és határozottan. “Szükségem van egy kis segítségre, kérlek, tedd ezt, vidd azt, beszéljük meg a feladatmegosztást, mert úgy érzem, hogy ez most nincs egyensúlyban…” stb. (Ajánlom az erőszakmentes kommunikációról szóló könyveket.)
Nagyon sokat dob a párkapcsolaton, ha kommunikálunk, méghozzá őszintén, egyenesen és nem manipulatív módon! Sokkal könnyebb mindkét félnek így… a férfiaknak nagyon jóleső és fontos érzés, hogy szükségünk van rájuk- merjük kimutatni, és persze köszönjük meg, értékeljük a segítségüket. Nagyon jót tesz a kapcsolatunknak majd, meglátjuk- tapasztalatból mondom.:) (Ajánlom a párkapcsolatokról, férfiak működéséről pl. Kevin Leman: Péntekre új férj c. könyvét, több hasznos gondolat is van benne.)
Boldog Anyák napját tehát minden Nőnek! Éljük meg minél többször annak a csodáját, hogy a Teremtés bennünk nagyon erősen ott van, akár gyerkőc, akár tárgyi vagy szellemi termék lesz belőle! Teremtsünk magunknak időt és teret a minőségi én-időre, hogy rendszeresen kapcsolódni tudjunk a bennünk rejlő Forrás teremtő erejével, ami ott van mindannyiunkban: tudd és használd … kapcsolódj vele, kapcsolódj Önmagaddal!! <3