Csakrajóga

Élő jógaóráimon hatha jógát tartok, és a Holdhoz igazítom: a holdfázisok során végighaladva az órákon egy-egy testtáj, így csakra/ erőközpont kiemelten kap szerepet, de persze mindig az egész testet átmozgatjuk.

Tehát a hónap során végighaladunk fizikai testünkhöz kapcsolódó fő csakráinkon, és ezáltal dolgozunk oldásukon, harmonizálásukon a hónap 4 hete alatt, 1., 2., 3., 4-5-6-7. csakra-leosztásban: mivel a felső csakrákhoz leginkább az elvontabb technikák, mint a koncentráció, mantra, mudra, stb. meditáció kapcsolódik, ezeket a hatha órákba mérsékelten tudom bevinni, azonban a rádzsa órákon kiemelten kapnak szerepet, tehát akik meditatívabb órákra vágynak, azoknak a rádzsa óráimat ajánlom, ezek videón elérhetők.

Csakráink a tudatunk egyes területeihez kapcsolódnak, és működésük attól függ, az adott tudati területünk mennyire blokkolt, azaz mennyire vannak még önkorlátozó, félelmeket tartalmazó hiedelmeink az adott témakörben. Azonban nem érdemes rekeszelve, címkézve gondolkodnunk a csakrákról, mert nagyon összefüggnek egymással, tehát, ha az egyik blokkolt, valószínűleg a másiknál is jelentkezik annak valamilyen hatása, a probléma valamilyen aspektusa… de ebből adódóan jó hír is van: ha egyiken dolgozunk, a másik is oldódni fog… : )

Ha részletesebben olvasnál ezen tudati összefüggésekről, a személyes vagy videós jógagyakorlásokon kívül ajánlom figyelmedbe a csakrákról írt blogbejegyzéseimet, illetve a hozzájuk kapcsolódó mantrákat, mantravideóimat, valamint a Bevezetés a meditációba tanfolyamomat, ahol alaposan végigvesszük a tudat, az energia, energiarendszer összefüggéseit, valamint az Élet, az Univerzum nagy törvényeit, törvényszerűségeit…
Namaste ♡
Bori