A nyári menetrend

[FRISSÍTÉS: augusztusban is van lehetőség közös gyakorlásra, Kisberényben, infók itt]
Az idei év mindenben rendhagyó, mondhatjuk- abban is, hogy most lesznek júliusban is jógaórák. Ugyan még nem indultak be teljes gőzzel a csoportok, de akik járnak, azoknak nagyon jólesik (ahogy nekem is:), és szeretném a közös gyakorlás lehetőségét biztosítani kicsit tovább a nyáron. Szóval várlak Titeket szeretettel az alábbi időpontokban.

Júliusban:
mivel a gyerektáborokban én is aktív szerepet játszom, ezért közben nem tudom megtartani a jógaórákat, ez a következő a két hetet érinti:
jún. 29-júl. 2., júl. 27-31.
Tehát e 2 hét alatt elmaradnak az órák. DE! Helyszínenkénti extrák is vannak: Marcaliban júl. 3-án lesz óra 18 órától a Civilházban- rendhagyóan, pénteken, mert ott egész eddig nem volt teremlehetőségünk ;)!
Bogláron a legkacifántosabb, mivel ott a nyaralóktól is függ, mikor mehetünk a terembe. tehát mindig írok róla e-mailt, hogy mikor lesz óra. Jelenleg azt látom, hogy júl. 24-én és júl. 1-jén nem lesz.
Kaposváron csak a gyerektáborok esnek latba, így viszonylag sima liba, a fentiek szerint lesznek órák, de írok majd mindig e-mailt.
Ha valaki nem szokott e-mailt kapni, de szeretne, írjon a pipiter-noi.egeszlet@gmail.com címre, és felveszem a listára!

Aztán augusztusban nyári szünetet tartok, az órák 2020. szept. 7-től indulnak újra.

Aki még nem érzi úgy, hogy készen áll a csoportos foglalkozásokra, az javaslom, hogy gyakoroljon otthon a videókra. 🙂

Júliusban lesz az első nyári, hétvégi jógatábor: még 1 fő tud jelentkezni ide;
az augusztusi táborban pedig még 6 hely van. Gyertek, hogy letegyetek terheket és töltődjetek. Azért javaslom ezeket a hétvégéket, mert csoportban könnyebben tudnak oldódni a blokkok, könnyebben tudsz olyan megéléseket, meditatív tapasztalatokat szerezni, amelyek a hétköznapokban majd segítenek az elmélyülésben, és motiválnak a további lépésekre.

Namaste ♡
Bori

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .