Online időpontfoglalás

Már olyan sokan jelentkeztek blokkoldásra- és itt is köszönöm a bizalmatokat ♡ -, hogy túl sok időm megy el az egyeztetésekkel, úgyhogy élesítettem egy online időpontfoglaló rendszert, ami gyors, átlátható és egyszerű újaknak és visszatérőknek egyaránt 🙂

》》 https://app.minup.io/book/pipiter

▪︎ Elérhető a foglalás itt, a honlapomról több helyről, pl. a főoldal elején és legalján és a Kapcsolat és az Egyéni lélekkommunikáció menüpontból

▪︎ ezen felül a Facebook-oldalon es az instagramomon is elérhető a bemutatkozásban is a link

▪︎ Akivel mostanáig már egyeztettem a következő időpontját, ne aggódjon, az megvan, betápláltam a rendszerbe, foglaltnak jelzi azokat a helyeket

▪︎ Szabad időpontokat májusban már találhattok… Most is, mint általában, 6-7 hétre vagyok betáblázva előre, csak most már több embert elbírok egy héten- ebbe az irányba fejlesztenek az isteni tanítóim, hogy egyre hatékonyabban egyre többeknek tudjak segíteni – úgy, hogy közben a saját pihenő, töltődő időm, és így, további fejlődésre erőm is harmonikusan meglegyen ☆♡

▪︎ az időpontfoglalóban mindig 10 hetet találtok megnyitva, oda tudtok egyszerre egy időpontot foglalni magatoknak (felesleges többet egyszerre, a lelked úgyis mondja majd az oldás végén, mikor legyen a következő alkalom, ha egyáltalán kell… és a következő alkalom 6 hétnél korábban kb. sosincs, mert kell ennyi idő begyakorolni az új energiákat, új viselkedésmintát, a “házit”, hogy hatékonyan tudjunk haladni utána is, tudjuk az új energiára stabilan építeni a következő szinteket…☆♡☆

Namaste♡

Bori

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .