Táborok

— Jelenleg ez a menüpont nem aktív — (2023-ban sem tervezek táborokat tartani… )

Szuperek szoktak lenni a táborok, a női kör ereje, a társaság, az oldódások, felismerések, nagy élmény minden alkalommal, minden társasággal… nagyon szeretem…♡ De tudjátok, idén nagyon nagy változásban vagyunk, nem csak lelkileg, hanem fizikai szinten is, elköltöztünk Kisberényből, és egy építkezésnek beillő, nagyívű felújításban vagyunk, amit főként mi magunk csinálunk, hogy az eszméletlen árakba beleférjünk minél jobban. Hevenyészett tábort nem szeretnék tartani, a minőségből, tartalmasságból nem adnék alább, így idén inkább tudomásul veszem, hogy másutt van szükség a fókuszomra, energiámra, erőmre. Változnak az idők, és mi magunk is mindig más feladatot kapunk, újabb oldalunkat van lehetőségünk megismerni – nálam most masszívan ez zajlik, de azért úgy érzem, a későbbiekben is folytatom majd az önmunkára koncentráló (önismeretet, oldásokat, felismeréseket segítő) elvonulások tartását, amint lesz hely és idő… Köszönöm a megértéseteket! ♡♡♡ És ha addig is azért jógáznátok velem (meditálnátok, ászanáznátok stb), akkor gyertek ide, a videóoldalamra, a Minőségi én-idő jógacsomagban mindent megtaláltok. Ha pedig sürgősebbnek érzed az ügyed, akkor egyéni beszélgetés, oldás keretében szívesen segítek!
Az eseményekről itt, a honlapon, a FB-oldalon és hírlevélből is tudsz értesülni (mindenféle kapcsolatfelvételi lehetőség itt).
Szeretettel ölellek Titeket, szép nyarat kívánok!
Namaste ♡ Bori

2020. NYÁRI JÓGATÁBOROK NŐKNEK, KISBERÉNYBEN

“ÉN-TE-GRÁL”, avagy egységben önmagammal
tábor

How to draw a linear gradient circle by svg? - Stack Overflow

Kedves Érdeklődők!

A nyári táborok témája idén az integráció, azaz önmagunk teljes elfogadása lesz. Olyan technikákat alkalmazunk, amelyek számomra hasznosak voltak, előrelépést hoztak az utamon, és ezért megosztanám Veletek- ezek segítenek abban, hogy békét kössünk önmagunkkal, akár mint nővel, azaz lánnyal, dolgozó nővel, szeretővel, anyával, nagymamával, idősödő asszonnyal… akár mint az útját, tanulási köreit járó emberrel… Ezek a technikák segíthetnek megtapasztalni a harmóniát (és így később, a hétköznapokban könnyebben előhívható ez az élmény, állapot, energiaminta), illetve feltárni és szembesülni a teljes elfogadás gátjaival.

A nyugalmas környezet mellet nagy segítségünkre lesz az Önmagunkban megmerítkezésben a női kör ereje, amely támogat, megtart, segíti a megnyílást, az oldódást, az elfogadást, majd az elengedést/ integrációt…

A jógát (légzőgyakorlatokat, ászanzást, koncentrációt, meditációt stb.) más technikákkal is kiegészítjük majd, hogy megélhessük a teljes csend, béke és (ön)szeretet érzését- hogy ezzel az élménnyel gazdagodva, hazatérve, a hétköznapokban is, amikor elcsendesedsz, magadra szánsz több vagy kevesebb én-időt, könnyebben előhívd, és töltődni tudj.

Mindezt idén is Kisberényben tesszük, egy somogyi kis zsákfaluban, nyugalmas környezetben, a természet lágy ölén- hogy a környezet is segítse a hétköznapokból kizökkenést, az elmerülést önmagunkban, a kapcsolódást magasabb szintű Önvalónkkal.
Ezen felül lesz egy kirándulásunk is a zalaszántói Béke Sztúpához, amely szintén ezen élményekhez biztosít támogató teret.

A dátumok: 2020. júl. 10-12 és aug. 7-9.
Mindkét tábor péntek 17h30-tól vasárnap kb. 15h30-ig tart.
FRISSÍTÉS: A júliusi táborban már csak pár hely van, az augusztusiban még sok, a rendelkezésre álló helyek számát itt tudod megnézni. [A helyedet a levélben, üzenetben jelentkezés követően az előleg elutalásával tudod biztossá tenni. Részletek lejjebb.]

Amire számíthattok:
¤ jóga, 50-90 perces jógagyakorlás 4x (ászanázás, pránajáma (légzőgyakorlat), koncentrációs gyakorlat, meditáció); gátizomtorna; beszélgetések a fenti témáról; vezetett meditáció; méhtisztító gyakorlat. Jó idő esetén a természetben leszünk: szabadtéren jógázunk, pataknál meditálunk, méhtisztítást végzünk (ami menstruáció és babavárás esetén is kedvező! Illetve akkor is, ha maga a szerv nincs meg!).
Szombat du. lesz egy kb. 2 órás szünet pihenésre
vasárnap pedig kirándulunk a zalaszántói Béke Sztúpához, ahol mantrával és meditációval nyitogatjuk kapuinkat.

¤ Vegetáriánus étkezés vegyszermentes termékekből napi 4x (lehet spec. étkezést kérni, ezt jelentkezéskor írd meg, kérlek);

¤ szállás lehet egyrészt kérni a felújított közösségi házban (ami nem a falué, az Életműves Egyesületé) (kényelmes ágybetéteken, közös teremben; van helyben 2 zuhanyzó és 2 WC és egy kis konyha:); vagy másrészt a “főhadiszállásunk” szomszédjában, a Kisberényi Menedék apartmanban 2-4 fős szobákban. 

A tábor díja étkezéssel: 22.000 Ft (étkezés, foglalkozások, utazás a sztúpához) + szállás.

A szállás költsége: a közösségi házban 2000 Ft/fő/éj; apartmanban 2 fős szobákban 4000 Ft/éj/fő.

A tábor részletes programját a tábor előtt 2 héttel küldöm ki az előleggel jelentkezetteknek.

Jelentkezés e-mailben + előleggel: pipiter.noi.egeszlet@gmail.com címre írj, és jelezd, kérlek, hogy van-e extra étkezési igényed, szállást hol kérsz, és a lakcímed (a számla kiállításához szükséges)); 

a 10 ezer Ft előleget utalással vagy személyesen jógaórán/ workshopon/ női körön tudod eljuttatni (legkésőbb egy hónappal a tábor kezdete előtt tudom visszautalni, ha mégsem tudnál jönni).

Utalás esetén az egyesületünk számlájára küldd, kérlek, az előleget:

Életműves Egyesület
CIB Bank
10700172-71028972-51100005
közlemény: jógatábor

A fennmaradó összeget majd a tábor elején rendezzük készpénzben. ÁFÁ-s számlaigényedet, jelezd előre, kérlek!

Ha valaki szeretne jönni, de nehézséget jelent egyben a 10 ezer Ft előleg, írjon, és meg tudunk beszélni részletfizetést!

No, remélem, semmit sem felejtettem el, ha mégis, kérdezzetek!:)
Namaste ♡

Bori

——————– ¤ ———————-

~ Évkörös tábor: 2020. tavaszi jógatábor nőknek, Kisberényben ~
“Tavaszi szél vizet áraszt…”

Nőként sokkal erőteljesebben kapcsolódunk az időhöz, jobban érzékeljük az időszerűséget- ha megfelelően működnek női mintáink. Az évkörrel való tudatos együttműködés, az aktuális időszakhoz való kapcsolódás segíti többek között stabilitásunkat, rugalmasságunkat és megújulási képességünket. 

A tavaszi jógatábor a megújulás köré épül majd- és így tökéletesen illeszkedik a Nagyböjtbe, melynek során szokásaink változtatásával keressük az új nézőpontot, a felismerést életünkben… (bővebben itt)

Max. 10 fő jelentkezését várom, hogy így kisebb csoportban dolgozhassunk az év/ időszak, vagy az életünkben éppen aktuális motívum megérzésén, befogadásán.

A csendes környezet, az éledő természet, valamint a jóga, mantrázás, vezetett meditáció lesz segítségünkre az önmunkában.

Márc. 13-15-ig tart a tábor, péntek este 18 órától vasárnap 14 óráig.

Amire számíthattok: jóga (ászanázás, pránajáma (légzőgyakorlat), koncentrációs gyakorlat, meditáció); gátizomtorna; beszélgetések a fenti témákról; vezetett meditáció; méhtisztító gyakorlat. Jó idő esetén sokat leszünk a természetben: forrásnál, pataknál, tónál meditálunk, méhtisztítást végzünk (ami menstruáció és babavárás esetén is kedvező! Illetve akkor is, ha maga a szerv nincs meg!).
Szombat du. lesz egy kb. 2 órás szünet
pihenésre

 vegetáriánus étkezés vegyszermentes termékekből napi 4x (lehet spec. étkezést kérni, ezt jelentkezéskor írd meg, kérlek);

 szállás lehet egyrészt kérni a felújított közösségi házban (ami nem a falué, az Életműves Egyesületé) (kényelmes ágybetéteken, közös teremben; van helyben 2 zuhanyzó és 2 WC és egy kis konyha, és a kályhában lobogó tűz:); vagy másrészt apartmanban 2-4 fős szobákban. 

A tábor díja étkezéssel: 22.000 Ft + szállás.

A szállás költsége: a közösségi házban 2000 Ft/fő/éj; apartmanban 2 fős szobákban 4000 Ft/éj/fő.

A tábor részletes programját a tábor előtt 2 héttel küldöm ki az előleggel jelentkezetteknek.

Jelentkezés e-mailben + előleggel: pipiter.noi.egeszlet@gmail.com címre írj, kérlek, jelezd, kérlek, hogy van-e extra étkezési igényed, szállást hol kérsz, és a lakcímed (a számla kiállításához szükséges)); 

a 10 ezer Ft előleget utalással vagy személyesen jógaórán/ workshopon/ női körön tudod eljuttatni (legkésőbb egy hónappal a tábor kezdete előtt tudom visszautalni, ha mégsem tudnál jönni).

Utalás esetén az egyesületünk számlájára küldd, kérlek, az előleget:

Életműves Egyesület
CIB Bank
10700172-71028972-51100005

közlemény: “jógatábor”.

A fennmaradó összeget majd a tábor elején rendezzük.

Többen jelentkeztetek már előzetesen- köszönöm szépen ezúton is!

Ha valaki szeretne jönni, de nehézséget jelent egyben a 10 ezer Ft előleg, írjon, és meg tudunk beszélni részletfizetést!

Az ilyen évkörös táborokba olyanokat várok, akik szeretnének elcsendesedni, van belső igényük az önismeretre, mivel a tábor leginkább az önmunkáról fog szólni. 

No, remélem, semmit sem felejtettem el, ha mégis, kérdezzetek!:)

Várlak Titeket szeretettel: 

Bori

———- ¤ ————-
 
 

2019. NYÁRI, HÉTVÉGI NŐI JÓGATÁBOROK KISBERÉNYBEN

Jógázunk a természetben, elmerülünk önmagunkban és a csendben… kiszakadhatsz végre egy kicsit a városi nyüzsgésből, kiszállhatsz a hétköznapi mókuskerékből, megpihenhetsz- és feltöltődve, – és jó eséllyel – az életedre új rálátást nyerve térhetsz haza.

Minden tábor péntek 18 órától vasárnap kb. 15h30-ig tart.

¤ Az alábbi napokon lesznek a táborok:

júl. 5-7., júl. 19-21., aug. 2-4. (mindegyik megtelt)

Péntek este 18 órától jógázunk, tehát itt alvósok 17h15-17h30-ra érjenek ide, kérem, aki nem alszik itt, az 17h45-re!

A részletes programot az előleggel megerősített jelentkezőknek küldöm 2 héttel a tábor előtt.

 ¤ A táborok tematikája: A NŐ.

? A mottó: “Minden a Hold által nő és a Nap által érik.”?

 

Idén a Nő lesz a kiemelt téma: szeretném körbejárni Veletek a Nő/ Anya/ Lány energetikai, “működési” jellemzőit és minőségeit- de természetesen, ha a nőről beszélünk, nem maradhat el a Férfi sem – tehát az ő működésüket és minőségeiket, Férfi/ Apa/ Fiú szerepeiket is boncolgatjuk. 

Tehát ez alatt a pár nap alatt ismerkedünk a szerepekkel, illusztráljuk istenekkel, istennőkkel/ archetípusokkal a minőségeket. Beszélünk róla, hogy jellemzően milyen feszültségeket hoznak az életünkbe a szülők, a párkapcsolat, a szülővé válás – vagy bármelyik hiánya… és hogy hogy lehet ezek feloldásán dolgozni – és különböző gyakorlatokkal el is kezdünk munkálkodni magunkon! Olyan gyakorlatokat tanulunk, amiket otthon önállóan is folytatni tudsz- vagy valamilyen egyéni terápiában szakember segítségével továbbvihetsz, ha szükségét érzed (majd ezekről is beszélünk, hogy mit milyen módszerrel lehet hasznos…).

Hatalmas témakör ez, átfonja az életünket keresztül-kasul, tehát nem is lehet tervem kivesézni maradéktalanul, viszont saját tapasztalatom azt mutatja, ezeket a témákat hasznos minél hamarabb elkezdeni feldolgozni az ember életében, nagyon jó (akár első) lépések lehetnek az önismeretben, az önfejlesztés útján. (További lépéseket ősztől, az évkörös elvonulásokon lehet például tenni, ha szeretnél…;)

Emellett mint női kör egymásnak is sokat adhatunk a megértéssel, támogatással és főként: a fel-/megoldásban szerzett tapasztalatokkal.

Összességében tehát jó alkalom nyílik egy ilyen hétvégén kizökkenni a szokásos kerékvágásból, és elmerülni Önmagunkban a falusi, természetközeli (és jól átrezgetett:) térben. 

Erre hívlak Titeket szeretettel Kisberénybe! 🙂

Amire számíthattok: jóga, azaz 4x egy-másfél órás ászanázás, gátizomtorna, hangtálas “utazás” (avagy hangfürdő) (ez is segít majd az oldásban), beszélgetések a fenti témákról, többféle meditációs, koncentrációs gyakorlat (mantra, vezetett meditációk, méhtisztítás a pataknál);
szombat du. lesz egy hosszabb, kb. 2 órás szünet pihenésre vagy akár strandolásra (Balaton 16 km);

és kis érdekességként megismerhetitek a vegyszermentes gazdálkodásunk egy-egy szeletét (kertészet, disznótartás, marhatartás, tyúktartás, méhészkedés… mikorra kit tudok majd leszervezni:);  

 vegetáriánus étkezés vegyszermentes termékekből napi 4x (lehet spec. étkezést kérni, ezt jelentkezéskor írd meg, kérlek);

 szállás lehet egyrészt kérni a felújított közösségi házunkban (ami nem a falué, a közösségé:) (kényelmes ágybetéteken, közös teremben; van helyben 2 zuhanyzó és 2 WC és egy kis konyha) vagy másrészt apartmanban (ezt most vette az egyik közösségi tag, 2 fős szobákban. (Családoknál már nincs szálláslehetőség; és az egy fős elhelyezés sem megoldható, sajnos.)

Lehet “napközisen” is részt venni, csak nem ideális, mert nem zökkensz ki úgy a hétköznapokból, és nem tudsz olyan jól elmélyedni- de ha szeretnéd, lehet itt alvás nélkül is jönni, csak azt kérem, érj pontosan ide a reggeli kezdésre (6h45) (este kb. 21h30-22h-ig leszünk…).

A tábor díja étkezéssel: 20.000 Ft

szállás a közösségi házban 1500 Ft/fő/éj; apartmanban 2 fős szobákban 3500 Ft/éj/fő;

aki nem alszik itt, attól 500 Ft rezsi-hozzájárulást kérnék a hétvégére. 

A tábor részletes programját a tábor előtt 2-3 héttel küldöm ki az előleggel jelentkezetteknek.

Jelentkezni e-mailben: pipiter.noi.egeszlet@gmail.com címen lehet (írd meg, kérlek, hogy van-e extra étkezési igényed, szállást kérsz-e, ha igen, melyiket, és a lakcímed (a számlához kell)), 

és 10 ezer Ft előleggel (utalással vagy személyesen jógaórán/ workshopon/ női körön) (legkésőbb egy hónappal a tábor kezdete előtt tudom visszautalni, ha mégsem tudnál jönni).

Utalás esetén az egyesületünk számlájára küldd, kérlek, az előleget:

Életműves Egyesület
CIB Bank
10700172-71028972-51100005

közlemény: “jógatábor”, a tábor dátuma, ha nem saját számla, akkor résztvevő neve is.

A fennmaradó összeget majd a tábor elején rendezzük.

Többen jelentkeztetek már előzetesen- köszönöm szépen ezúton is!

Ha valaki szeretne jönni, de nehézséget jelent egyben a 10 ezer Ft előleg, írjon, és meg tudunk beszélni részletfizetést!

És persze lehet hívni barátnőket, rokonokat, olyanokat is, akik még sosem jógáztak, de szívesen belekóstolnának nem csak a mozgás részébe, hanem az önismeretet fokozottan fejlesztő “technikáiba” is! 

No, remélem, semmit sem felejtettem el, ha mégis, kérdezzetek!:)

Várlak Titeket Kisberényben, töltődni! 

Bori

ui.: rólam és a női jógáról továbbiakat a Pipitér FB-oldalán a névjegyben és itt, a honlapon (pipitér.com) olvashatsz a Női jóga és a Magamról pontban.

További infót (részletes program, szükséges felszerelés) a jelentkezést követően küldök, de érdeklődj nyugodtan telefonon, e-mailben, ha valami nem világos (06 70 3667 389; pipiter.noi.egeszlet@gmail.com).

 
 
 

✼❋✼

Kiknek ajánlom ezeket a táborokat vagy elvonulásokat?

Azoknak a nőknek, akik szeretnék kézbe venni az életük irányítását, szeretnének könnyebben megbirkózni egy-egy életszakasz feladataival, netán egy korábbi traumát feldolgozni, vagy jelenlegi betegséget elkezdeni lelki szinten is gyógyítani… fokozatosan elmélyülni saját személyiségük ismeretében.
Ezt segítik a jógagyakorlatok, amelyek fizikai síkról indítva mélyebb felismeréseket indukálhatnak, illetve a vezetett meditációk, amelyek során felhozunk egy-egy életszakasszal vagy területtel kapcsolatos emlékeket, élményeket, amelyekkel dolgozhatunk a továbbiakban.
Ezeken felül olyan energetikai gyakorlatokat tanulunk, amelyekkel energiarendszerünket tisztítani és tölteni tudjuk, és így célzottan, azaz tudatosan ki tudjuk küszöbölni a nehezebb napok hatásait (menstruáció vagy Telihold), és stabilabbak tudunk maradni.
A táborokhoz semmilyen előismeret nem szükséges, kezdő jógázók is bátran jöhetnek.

✼❋✼

GYEREKTÁBOROK KISBERÉNYBEN: kemencekalyha.hu