Magamról

Bartis Borbála Anna vagyok, “lélektolmács”, hatha jóga és nőijóga-oktató, francianyelvi gazdasági és társadalomtudományi szakfordító, valamint őstermelő.
Pécsett születtem 1982. október 11-én, ott is nőttem fel, aztán Budapesten jártam egyetemre (az ELTÉ-n végeztem magyar és francia szakot, valamint szakfordítói képzést), majd újra Pécsett éltem, végül 2014-ben falura, Kisberénybe költöztem, hogy sallangmentesebben éljek, és még inkább kitölthesse életemet a magasabb szintű tudatosságra, az alaposabb önismeretre törekvés…

2010 óta jógázom, elsőre szerelem volt, így kezdetektől heti többször jártam órára, sokat tanultam oktatóimtól, különösen Pöttendi Zsuzsától, és hamar mindennapjaim részévé vált a gyakorlás. Már 2014-ben eldöntöttem, hogy jógaoktató szeretnék lenni, de az életem úgy alakult, hogy csak 2016-ban tudtam elkezdeni a képzést. Ez alatt a 2 év alatt (amit már Kisberényben, egy közösségben töltöttem) folytattam a már évekkel korábban elkezdett intenzív önmunkát, amelyet immár a kisberényi tanítások (ld. pl.: egiut.hu) is segítettek, és így rájöttem, merre kell elindulnom, merre lehet feladatom – és így fordultam a női jóga felé…

Csuday Dóránál végeztem el a nőijóga-oktatóképzést; emellett Kriston Andreánál Kriston Intimtorna alaptanfolyamot és Völgyi Ritánál AVIVA torna alaptanfolyamot. Aztán, ahogy órákat kezdtem tartani, hamar tapasztaltam, hogy milyen sokaknak problémás a gerince, így 2017-ben még elvégeztem Bene Máté Gerincakadémiáján a kifejezetten jógaoktatóknak szóló “Gerincterápia jógával” továbbképzést is.
A hatha jógában, terápiás jógagyakorlásban való elmélyülésemet Baktai Ádámnál végzett oktatóképzésem segítette.
Az ájurvéda, az indiai tradicionális, ősi gyógyító rendszer végtelen bölcsessége is nagyon megfogott, egyrészt mert a jógával tökéletesen együttműködik, az ájurvéda hatékonyan alkalmazza az ászanákat mint gyógyulást segítő mozgást, másrészt mert teljesen egyénre szabható, és személyre szabott kisebb-nagyobb kúrákkal segít fizikai és lelki egyensúlyban maradnunk. Hogy közelebbről megismerjem a rendszert, először Horváth-Kovács Diánánál elvégeztem az Ájurvédikus fej- és arcmasszázs tanfolyamot, majd 2018-ban Baktai Ádámnál az Ájurvédikus alaptanfolyamot, és sok könyvet is olvastam róla- azóta egyre több kúrát, módszert próbálok ki magamon, és nagyon jó tapasztalataim vannak.

Jógaórákat jelenleg személyesen nem tartok, de a videóoldalamon előfizetéssel végezhetők hatha, női és tartásjavító, valamint meditatívabb rádzsa jógaórák is, illetve elvégezhető a Méhtisztító workshop és a Bevezetés a meditációba tanfolyam is a felületen keresztül.

A tevékenységem nagyobb részét immár az egyéniben történő lélekkommunikáció, blokkoldás/ traumaoldás teszi ki, melynek során az adott ember lelkének (legbölcsebb énjének) üzeneteit tolmácsolom, így fel lehet tárni és oldani a testi és/vagy érzelmi nehézségeket. Ezt azért tudom megtenni, mert rengeteget dolgoztam tudatosan magamon, jógatechnikákkal és egyéb, ősi és új spirituális módszerekkel kitisztítottam a blokkjaimat, traumáimat – a karmáimat ledolgoztam… aztán az éntelenségre tanított az Élet, a kiegyensúlyozott önbecsülés után a valódi alázat kiérlelésére, es az ítéletmentességre… 2021-ben megnyíltak a felső csakráim, vagyis a tisztánlátásom és a lélekkapcsolatom, így a finomérzékelésem olyannyira felerősödött, hogy érzékelem, hogy kinek hogy és miért alakult ki a jelenlegi fizikai/ érzelmi állapota, helyzete (akár életekre visszamenőleg meg lehet látni, miért kell átmenni ezen a tanuláson, nehéz helyzeten, és mit kellene megtanulni belőle…), tehát át tudom adni a Lelkük (legmagasabb szintű, legbölcsebb énjük) üzenetét azoknak, akik valóban szeretnének fejlődni, változtatni. Erről bővebben az egyéni menüpontban, a lélekkommunikáció leírásánál olvashatsz.

Ezután megérkezett az a feladat is, hogy tartsak előadásokat az Új Korszakról: ezek tudati-energetikai munkával átszőtt tanítások, amelyeket Felemelkedett Mesterektől (főként St. Germaintől) csatornázok. Ez az Új időszak most már masszívan elkezdődött, és sokakat bizonytalansággal tölt el a rengeteg változás, úgyhogy ezekkel az információkkal, energetikai és verbális átadással támogatni tudom az arra nyitott emberek átkalibrálódását. Erről itt olvashatsz bővebben.

Az Új Korszak lehetőségeit saját utammal is példázom, miszerint kb. 10 év nagyon intenzív önmunkával 2022-re eljutottam oda, hogy letettem minden karmám, majd 2023-ban megvilágosodtam, azaz a teljes bizalom, ezáltal biztonságérzet és szabadság állapotába érkeztem. Ez mindannyiunk számára nyitott lehetőség, tegyél magadért, meglesz az eredménye, ha hajlandó vagy a belátásra, változásra! ♡

Személyes sztorikat bele szoktam írni a blogbejegyzésekbe is, ezeket a #sajatsztori címkén találod.

Számomra a jóga nem csak mozgás, hanem az önismeret és a tudatosság útját jelenti: Önmagunk legnemesebb énjéhez vezet

A tudatos fejlődésemet a jóga indította el… kb. másfél év heti kétszeri gyakorlás után éreztem magamon, hogy nem csak testileg, hanem a személyiségemre is kedvezően hat… ezután, amellett, hogy már minden napomat jógával indítottam, elkezdtem olvasni is róla… Yesudian Rádzsa jóga (Mi a jóga?) című könyve meghatározó élményem volt, mivel megválaszolta az addig számomra kínzó és nyugtalanító Nagy Kérdéseket az Életről, a miértekről. Azóta látom, hogy ez csak a kezdet volt, de akkor hatalmas lépést hozott, mert segített kitörni a gúzsba kötő gondolatköreimből, elkezdeni más szemszögből szemlélni az életet és elindulni tudatosan az utamon. Kisberénybe, falura is azért költöztem, hogy valóban éljem a jógát, azaz gyakoroljam a tudatos jelenlétet, az önfejlesztő, befele figyelő szemléletet, életmódot, és hogy az Önvalómmal kapcsolódásnak a lehető legnagyobb teret adjam az életemben.

A sok tanulás, az önmagamon végzett elszánt munka és rengeteg jóga, meditáció segített benne, hogy feloldjam konfliktusaimat, letegyem a terheimet, karmáimat, és szabadon teremtő, örömteli énemet élhessem. Ezt szeretném segíteni a tevékenységemmel másoknál is: mind jógaóráimon, mind írásaimmal, mind egyéni és egyéb foglalkozásaimmal azt hirdetem, és életutammal, saját példámmal is alátámasztom, hogy bennünk van a kulcs mindenre, az Élet nem ad lehetetlen feladatot: ha a nehézségre hajlandóak vagyunk üzenetként, tanításként tekinteni, és kapcsolódunk Önmagunkkal, a Lelkünkkel, akkor rálátást nyerünk a tanításra, és a nehézségből megerősödve, szintet emelkedve jövünk ki.
A lehúzó rétegek, önsorsrontó programok, minták alatt ott ragyog a fényünk, a korláttalan és örömteli Lényünk – hogy tudjunk változtatni hozzáállásunkon, és kapcsolódni ezen tiszta, ragyogó és szeretetteli énünkkel, ehhez adok eszközöket az arra nyitottak kezébe, akár a jógát, meditációt vagy más önismereti/ önfelszabadító technikákat (amelyek nekem is mind javamra váltak), akár lecsatornázva a saját Lélek üzeneteit az egyéni alkalmakon…
Boldog vagyok, hogy segíthetem az egyéni és kollektív felfényesedést, és hirdethetem lényemmel és tevékenységemmel, hogy az Új Korszak már nem a szenvedésről, a kötöttségekről és szabályokról szól, hanem a szabad és örömteli teremtésről, Önvalónk megéléséről, a Lelkünk fényével való egységbe érkezésről. Hála érte! ♡

Credo

Sokan kérdezik, milyen vallású vagyok, ezért leírom, de aki olvassa a blogom, nem fog meglepődni… : )

Nem kötődöm egy valláshoz/ egyházhoz sem, a tudatosság fényében, a magunkért való felelősségvállalás felszabadító erejében hiszek. Hiszek abban, hogy isteni lehetőségű teremtők vagyunk, és hogy végtelenül és feltétel nélkül szeretve vagyunk, amit a Szabad Akarat törvénye is ékesen bizonyít.

Hiszem, hogy olyannyira önzetlenül vagyunk szeretve, hogy mi választhatjuk meg, szabad akaratunk által, hogy mit élünk, mit akarunk megtapasztalni: hogy mennyire vagyunk tudatos, mennyire szabad és mennyire örömteli teremtők, az rajtunk múlik… ahogy az is, mennyire tudunk adni és elfogadni szeretetet… mennyire tudjuk elfogadni, hogy mindenki úton van, saját lelke felé halad így vagy úgy… (van, hogy fájdalmas módon, mert még nem tudja magának megengedni a kellemeset, még nem tudja befogadni a szeretetet… ): mindenki tapasztal a saját problémakörei, elakadásai/ traumái mentén, hogy aztán egy ponton fel tudja szabadítani magát a hatásuk alól… ennek megfelelően vallom, hogy mindenki útja elfogadásra méltó, akár tiszteletre méltó, mert mindenki a saját legmagasabb szintű énje, a Lelke felé lépked, ahogy éppen tud, amennyire éppen képes. ♡

Hiszem, hogy nincs jó és rossz, hanem a tapasztalatok mentén való bölcsebbé válás van és abból fakadóan a belső erő, a szív erejének és a belátás alázatának kiérlelődése: az utunkon kiérlelődik bennünk a belső erő, a bátorság önmagunkkal való szembenézésre, a felelősségvállalásra, kiérlelődik a bölcsesség az ítéletmentességre, mások nagyon különböző útjainak elfogadására… kiérlelődik hit és utána a tudat, hogy minden, ami történik Önmagam legfelső szintjéhez, a Lelkemhez emel, vagyis, hogy minden az én érdekemben történik az életemben: minden gyarapít, mert szabadabbá és erősebbé tesz… és így érlelődik ki fokozatosan a tudat, a bizonyosság, hogy szeretve vagyok. Hogy mindig is szeretve voltam, csak volt, hogy nem hittem el, nem tudtam elfogadni… szeretve vagyok, voltam és leszek, végtelenül és feltétel nélkül. És hiszem, hogy a Teremtés tökéletesen működik, pontosan az jön mindenkinek, amire készen áll és ami lehetőséget nyit neki a lelkéhez emelkedésre- ő dönti el, él-e vele… Hiszem, hogy ennek megfelelően lehetséges befogadni, élni a teljes szabadságot, és ha megengedjük magunknak, beérkezni, beérni a boldogságba és bőségbe… lehetséges éntelenül, feltétel nélkül szeretni, és tudni, befogadni, hogy így is vagyunk szeretve. És élni ezt már itt, a Földön is… az Új Korszak teljes felszabadító lehetőségének hála…♡♡

Ezeket hiszem… de mivel tapasztalom és élem: már tudom. ♡☆♡

✼❋✼

Miért éppen Pipitér?

Volt egy farmom Kisberényben…
A kisberényi közösségben, amelynek 5 évig tagja voltam, mindenki foglalkozik valamilyen termelői tevékenységgel: ennek az a célja, hogy a természeten keresztül minél jobban kapcsolatba kerüljünk a Valósággal, az Élettel, és a tevékenységünk által tapasztalatra, tudásra tegyünk szert, nem csak az adott állattal vagy növénnyel, hanem magunkkal kapcsolatban is! Ez is az önismeret egyik eszköze lehet, mint bármilyen tevékenység.
Én egyrészt a közös biokertészetben segítettem, másrészt 2016 őszén elkezdtem tyúkokat tartani. Amikor október elején megérkeztek a jércéim, egyik etetésnél jutott eszembe, hogy milyen jó kis név lenne a tyúkudvarnak, hogy Pipi-tér… Aztán pár nap múlva jöttem rá, hogy ezt az elnevezést akár használhatnám a női jóga kapcsán is (akkoriban végeztem a nőijóga-oktatói képzést! A pipitér gyógynövény, a virág sokszor női szimbólum, és az ilyen, finom gyógyítási mód, ápolás tipikusan női jellegű tevékenység… Meg persze viccesen a nőkre is mondhatjuk, hogy pipik… : )

Ma már koedukált órákat tartok, de mindenképp a harmónia megtapasztalása és tartóssá tétele a célom a különböző foglalkozásaimon. A csoportosak mellett most már hangsúlyosabb szerepet játszik tevékenységemben az egyéni munka, melynek során lélekkommunikációval tárunk és oldunk fel elakadásokat: így a pipitér jelenleg mint gyógynövény szimbolizálja leginkább a tevékenységemet.

Kicsit még a tyúktartásról, ami mint nagyvárosi lánynak nagy élmény volt:

A tyúkokat főként tojástermelés céljából tartottam, és már mielőtt elkezdtem, egyértelmű volt számomra, hogy egészséges körülmények között, hormon- és antibiotikummentes, hagyományos, magvas takarmányon szeretném nevelni őket (kukorica, borsó, búza, tritikálé, napraforgó, olykor dió). Ha betegek, ájurvédikus, illetve saját készítésű gyógyteákkal vagy beszerzett gyógynövényes készítményekkel ápolom őket.
Télen-nyáron naphosszat az udvarukon és a legelőjükön kapirgáltak, érte őket a napfény, a kakasok udvaroltak nekik, kedvükre porfürdőzhettek, hűsölhettek a bokrok, fák árnyékában… tehát megvolt mindenük, amire szüksége van egy baromifnak. Azért tartottam fontosnak, hogy igényeiknek megfelelően tartsam őket, hogy kiegyensúlyozottak és egészségesek legyenek, és így a tojás, amit adnak, az is ezt a harmóniát tükrözze, és az ember épülését és ne leépülését szolgálja. Nagy örömömre szolgált, hogy a visszajelzések alapján ez a tojás ízén is érthető volt, és többen, akik nem ették a tojást, amíg csak a nagyiparit kóstolták, ezt ízlelve, megszerették.
A tyúktartásról, a “tyúktársadalomról” írtam a blogon is. Nagyon megszerettem a tyúkokat, és rengeteget tanultam rajtuk keresztül, de 4 év után most szünetet tartok, és jelenleg inkább a talajtakarásos veteményezés teszi ki az időmet a jóga és az egyéni fejlődés segítése mellett.

Tehát a pipitér jelenleg leginkább mint gyógynövény szimbolizálja a tevékenységemet: a jógaórákon a jelenlét gyakorlását, a minőségi én-idő létrejöttét segítem, amelyben Önvalójukkal tudnak kapcsolódni a résztvevők; egyéni munkában a lélek üzeneteit csatornázom, így a hozzám fordulók egyre élőbb kapcsolatba kerülhetnek legfelsőbb tudati szintjükkkel, az isteni, tiszta, egész, szabad és örömteli énjükkel, a Lelkükkel… és ez minél többször történik, minél tudatosabban, annál tartósabbá válik a hétköznapokban is…
Hálás vagyok, hogy támogathatom ezeket a csodálatos önfelfedező és -kiteljesítő folyamatokat! ♡♡♡

Om tat sat. Namaste ♡

Bori

♡♡♡

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .